Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: maltai.hu/Kovács Bence

Megválasztotta új elnökét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Az elnöki tisztség a szervezet alapító elnöke, Kozma Imre atya tavaly októberben bekövetkezett halála óta betöltetlen volt.

Szabadhegy Pétert választotta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének a szervezet szombatra összehívott rendkívüli küldöttgyűlése. Az új elnök rövid programismertetőjében három prioritást nevezett meg.

Az első, hogy a hit határozza meg a mindennapokban végzett szolgálatot, egy katolikus szervezetnél minden tevékenységet ennek kell vezérelnie.

A második prioritás az önkéntes elkötelezettség megőrzése, ami a gyökerekhez való ragaszkodást fejezi ki, hiszen a szeretetszolgálat megalakulásakor minden feladatot önkéntesek láttak el, akiknek három és fél évtized múltán is helyük és szerepük van a szervezetben.

A harmadik a kommunikáció, amelynek az időközben nagyra nőtt karitatív szervezet egységét kell kifejeznie, hogy a máltai kereszt jelképe mindenhol ugyanazt jelentse - írták.

A szervezet közleménye szerint Szabadhegy Péter hangsúlyozta, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat létszámát tekintve már az ország tizenöt legnagyobb létszámú szervezete közé tartozik, ami óriási felelősséggel jár, ugyanakkor hatalmas lehetőségeket is rejt.

Szabadhegy Péter 1961-ben New Yorkban született, ottani, londoni és chicagói egyetemeken szerzett summa cum laude minősítésű, illetve akkreditált mesterdiplomát.

Pályafutása elején a banki szektorban dolgozott, rövid idő alatt a Chemical Bank egyik legfiatalabb alelnöke lett, később a Deloitte & Touche pénzintézeti divízióját vezette.

Harmincévesen költözött Magyarországra, befektetői, alapkezelői tevékenységet végzett, több társaságban tulajdonosi irányítói szerepet töltött be. Üzletemberként jelentős pénzintézetek és tanácsadó cégek irányításában vett részt, feladatai sok esetben kötődtek a cégek megerősítéséhez és nehéz időszakok túléléséhez.

2014 és 2016 között Magyarország londoni nagykövete volt. A Szuverén Máltai Lovagrendnek 1989-től tagja, Magyarországon és a rend római központjában is számos funkciót látott el, három éven át a Máltai Lovagrend Kormányzati Tanácsát is vezette - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×