Infostart.hu
eur:
377.05
usd:
319.49
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Car drives past a pothole.
Nyitókép: delectus/Getty Images

Most támadnak igazán a kátyúk – így lehet kiszenvedni a kártérítést

A veszélyes úthibák okozta káresemények miatti kártérítési igényeknek csupán mintegy felét térítik meg a közútkezelők.

A nagy napi hőingással és a visszatérő erős éjszakai fagyokkal járó időjárás hatására az elmúlt egy-másfél hét során újra kátyúk százezrei jelentek meg a hazai közutakon. A következő hónapokban ez fokozott veszélyt jelent az autósok számára. További probléma, hogy ha megtörténik a baj, a veszélyes úthibák okozta káresemények miatti kártérítési igényeknek csupán mintegy felét fogadják el az illetékes útkezelők. A körültekintő dokumentáció és egy évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, sőt, szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet, ennek pedig már milliós nagyságrendű költségvonzata lehet. Kátyúbiztosítás híján az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Nonprofit Zrt, míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes.

Az illetékes útkezelők legtöbbször a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket utasítják el, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvednek ilyen balesetet. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint várhatóan idén is minden két pórult járt autós közül csak egy fogja tudni érvényesíteni kárigényeit.

Bár az útkezelők folyamatosan dolgoznak az úthibák kijavításán, az autósok várhatóan májusig mindenképpen nagy számban találkozhatnak kátyúkkal az utakon, ezért továbbra is célszerű a már évi 4 ezer forint körül elérhető kátyúbiztosításban gondolkodni, amelynek számos előnye van az útkezelővel intézett kártérítéssel szemben.

„A megfelelő dokumentáció kátyúbiztosítás esetében is alapvető követelmény – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen. A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is. Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni. Autópályán ugyanakkor lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt.”

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, miután a Legfelsőbb Bíróság múlt heti döntése alapján érvénytelennek ítélte Donald Trump viszonossági vámjait, majd az elnök szintre rögtön új importvámokat jelentett be. Emellett a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, tegnap fordultak az amerikai tőzsdék, majd az ázsiai piacok is emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött, és az előjelek alapján Európában is jó hangulatban indulhat majd a kereskedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelent, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×