Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: MÁV

Vasúti kocsik "életét" mentették meg – itt a következmény

A Keletiben keletkezett tűz elhárításáért osztottak most jutalmakat.

Január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol az egyik tárolóvágányon álló, kizárólag a vonatok előfűtésére szolgáló villamos fűtőmozdony lángra kapott, majd a tűz átterjedt egy másik fűtőmozdonyra is.

A további károkat azonban sikerült megakadályozni, miután a MÁV 11 munkatársa "hősies, gyors és profi cselekvésével több mint 30 vasúti kocsit mentett ki a szomszédos vágányokról" - fogalmaz a MÁV keddi közleménye.

Bátorságuk elismeréséül pénzjutalommal járó vezérigazgatói dicséretben részesültek.

Az elismeréseket Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója, valamint Németh Réka a MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatója és Dr. Kormányos László a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója adta át a Keleti pályaudvar épületében.

"Vasutasnak lenni több mint munka: hivatás. A hivatását pedig nem csupán az eszével, a tudásával szolgálja az ember, hanem a szívével is. Így történhet meg, hogy a vasutasok akár a saját testi épségükkel sem törődve cselekszenek, ha a helyzet úgy kívánja" - méltatta az elismerésben részesülőket Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, a MÁV-csoport vezetője.

Mozdonyvezető és tolatásvezető kollégáinknak köszönhetően - az eredetileg érintett két fűtőmozdonyon kívül - a több mint 30 személykocsi közül csupán 1 hálókocsit rongált meg kisebb mértékben a műhelyben tomboló tűz.

A tűz keletkezésének pontos okát továbbra is vizsgálják a szakemberek, ugyanakkor valószínűsíthetően nem szándékosság, hanem műszaki meghibásodás áll a hátterében.

A tűzben nemcsak a két előfűtő mozdony vált használhatatlanná, hanem a hozzájuk kapcsolódó kábelek is megrongálódtak, ezért hosszabb ideig elhúzódik a helyreállítás folyamata, ebből azonban az utasok nem érzékelnek semmit - tette hozzá a MÁV közleménye.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×