Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
318.31
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke
Joulupukki, a lappföldi Mikulás a MikulásGyár karitatív akció megnyitóján a budapesti Millenáris Parkban 2018. november 30-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Átlépte az 50 tonnás álomhatárt a Mikulásgyár

Az idén 20 éves Mikulásgyár célja, hogy 120 ezer kilogrammnyi tartós élelmiszert osszon szét a rászoruló családok között. Az akció főszervezője vasárnap jelentette be, hogy az adományok súlya átlépte az 51 ezer kilogrammot. December 21-ig még várják az adományokat.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a 20. jubileumi MikulásGyár november 29-e és december 21-e között idén is gyűjti az adományokat, főként tartós élelmiszereket a rászorulóknak.

Zsolnai Endre, az akció szervezője bejelentette, hogy átlépte az 50 ezer kilogrammos álomhatárt azoknak az adományoknak a súlya, amelyek a Mikulásgyárba érkeztek vasárnap estig - írja az Index. A Mikulásgyár közleménye szerint

a felajánlóknak azt javasolják, hogy nézzenek körül a konyhában, melyek azok a lejárathoz közeli termékek, amelyeket már biztosan nem fogyasztanak el az ünnepek alatt.

Ezeket javasolják átadásra egy karitatív akció részére. A statisztikák szerint a magyar háztartásokból 65-70 kilogramm élelmiszer kerül a szemétbe, holott ezek egy része menthető lenne egy kis odafigyeléssel.

A jubileumi Mikulásgyár idei célja, hogy legalább 120 ezer kilogrammnyi tartós élelmiszert gyűjtsön össze és osszon szét a rászoruló családok közt. Emellett szeretnének megajándékozni 25 ezer gyermeket Joulupukki látogatásával.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Csütörtökön 12:30-kor kormányszóvivői tájékoztatót tartanak, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tervez, szóba kerülhet az államfő-jelölési folyamat, a Baross Gábor vasútfejlesztési program, valamint az uniós források lehívásához szükséges jogalkotási lépések is. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat. A legfőbb ügyészi posztról szerdán lemondott dr. Nagy Gábor Bálint, ami szintén a tájékoztató témái között szerepelhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×