Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

A kormány kiadatási egyezményt szeretne kötni Kínával

Tuzson Bence igazságügyi miniszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter támogatásával vezényelné le a tárgyalásokat a Kínai Népköztársasággal, valamint prezentálná a létrejött tervezetet a kormánynak.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel egyetértésben tett előterjesztést arra, hogy Magyarország és a Kínai Népköztársaság között is legyen kiadatási egyezmény - írja a Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat alapján a 24.hu.

A határozatban Orbán Viktor felhatalmazza az igazságügyi minisztert a tárgyalások résztvevőinek kijelölésére, valamint, hogy ő vagy az általa kijelölt személy aláírhassa a kiadatási egyezmény szövegtervezetét. Az egyezmény létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot a külgazdasági és külügyminiszternek kell kiadnia.

Tuzson Bencének, egyetértésben Szijjártó Péterrel, az egyezmény létrehozását követően haladéktalanul a kormány elé kell terjesztenie a határozat tervezetét, amely felhatalmazást ad a végleges szöveg megállapítására.

Korábbi sajtóhírek szerint a kölcsönös kiadatási egyezményről Hszi Csin-ping budapesti látogatásán született megállapodás - írják. Mivel Magyarországon a legutóbbi adatok szerint már több mint 18 ezer kínai állampolgár él, ennek emberjogi szempontból is van jelentősége, hiszen korábbi precedens értékű döntésében az Emberi Jogok Európai Bírósága egy tajvani férfi esetében kimondta, hogy kiadatása a Kínai Népköztársaságnak sértené az Emberi Jogok Európai Egyezményének kínzást tiltó 3. cikkét.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×