Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
318.6
bux:
144800.28
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Rózsa András (Momentum), Zugló polgármestere beszédet mond a Momentum Mozgalom 1956-os megemlékezésén a Magyar Rádió egykori épülete előtt, a Pollack Mihály téren az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján 2024. október 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Felpörög a civil kontroll Zuglóban

A zuglói önkormányzat pályázatot írt ki a négy önkormányzati cég felügyelőbizottságaiban betölthető egy-egy pozícióra. Ennek az a célja, hogy a politikai szereplőkhöz nem kötődő, civil tagok erősítsék a kontrollt és az átláthatóságot ezekben a társaságokban. Az InfoRádió Rózsa Andrást, Zugló polgármesterét kérdezte.

A főváros XIV. kerületének képviselő-testülete megszavazta, hogy négy önkormányzati gazdasági társaság felügyelőbizottságába egy-egy civil tagot is delegáljanak. „Az országban elsőként lesz lehetőség arra, hogy a kerületi lakosok is részt vehessenek a cégek ellenőrzésében, támogatva az átláthatóságot és erősítve a közösségi kontrollt” – mondta az InfoRádióban Zugló polgármestere.

Rózsa András tájékoztatása szerint négy önkormányzati cég érintett a kezdeményezésben: a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt., a Cserepes Kulturális Kft., a Zuglói Közbiztonsági Kft., és a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-profit Kft. Olyan jelentkezőket várnak, akik zuglói állandó lakcímmel, továbbá gazdasági vagy jogi, illetve a cég főtevékenységéhez kapcsolódó szakirányú végzettséggel és szakmai tapasztalattal is rendelkeznek.

A jelentkezés határideje november 25., a pályázat megtalálható a zuglo.hu oldalon. A jelölteket majd személyes meghallgatásra hívják, a végső döntést pedig december 12-én hozza meg a képviselő-testület. A civil felügyelőbizottsági tagok megbízatása 2025. január 1-től 2029. december 31-ig szól majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Csapkodás a tőzsdéken, bizonytalanok a befektetők

Csapkodás a tőzsdéken, bizonytalanok a befektetők

Bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a vállalati gyorsjelentések. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek. A tőzsdéken eközben vegyes mozgások látszanak, Ázsiában esést lehetett látni, Európában viszont mérsékelt pozitív elmozdulások láthatók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×