Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
310.75
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita
Nyitókép: Police.hu

A közösségi médiában megjelent felvétel alapján kapták el a szabálytalankodót

Az autóst egy másik kocsi fedélzeti kamerája rögzítette Szarvason.

Áthajtott a piroson, majd a gyalogosok között szabálytalanul jobbra fordult egy autós október 24-én 12 óra 30 perc körül Szarvason, a Szabadság út és a Béke utca kereszteződésében. Az esetet egy, a közlekedési lámpánál várakozó autós fedélzeti kamerája rögzítette - írja a police.hu.

A felvétel felkerült a közösségi média oldalaira, onnan pedig az országos híradások is átvették. A Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai is a sajtóból értesültek erről, a felvétel alapján pedig keresni kezdték a szabálytalankodó sofőrt. Rövid időn belül azonosították azt a helyi férfit, aki a kocsit vezette. Mivel számos szabályt megszegett, több eljárás is indult ellene. Közigazgatási bírságra számíthat azért, mert áthajtott a lámpa tilos jelzésén, és azért is, mert egy másik kamerafelvétel tanúsága szerint nem használta a biztonsági övet. Emellett szabálysértési feljelentés készült ellene, mert megszegte a kanyarodási és az elsőbbségadási szabályokat, elmulasztotta az irányjelző használatát, és nem az arra kijelölt forgalmi sávból kanyarodott.

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×