Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.22
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje sajtótájékoztatót tart a Belügyminisztérium épülete előtt, miután egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel 2024. május 7-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely olyan, mint egy napraforgó

Karácsony Gergelyék ígérték, de soha nem csináltak semmit az Airbnb-szabályozásnál – közölte a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Facebook-oldalán megosztott videójában.

Szentkirályi Alexandra a videóban azt mondta: Karácsony Gergely főpolgármester az Airbnb kérdésben „olyan, mint egy napraforgó, csak ő nem a nap felé, hanem mindig a kevesebb munka irányába fordul”.

Hozzátette, hogy a főpolgármester a 2019-es a kampányban például még fővárosi Airbnb-szabályozást ígért, és azt mondta, átfogó szabályozást vezetnek be, hogy az Airbnb ne lehetetlenítse el a budapestiek lakhatását, majd egy évre rá már teljesen másképp vélekedett.

„Most meg, amikor már az Airbnb-szabályozás készül, azzal vádolja a kormányt, hogy az nem merte külön csak rábízni a szabályozást” – közölte a frakcióvezető.

„Először azt ígérte, hogy ő megcsinálja, majd pedig örült, hogy a kerületeknek kell, most pedig sajnálja, hogy a kormány teszi meg helyette. Ezt azért nehéz követni, de egy valami biztos pont maradt a Városházán. Karácsonyék ígértek, de soha nem csináltak semmit az Airbnb-szabályozás terén. A kormány ezt a tétlenséget elégelte meg, ezért kell a budapesti lakhatási válságba beavatkoznia, mert a budapestiek ennél többet érdemelnek” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×