Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.64
bux:
146039.65
2026. november 3. kedd Győző
A kabuli katonai mentőakcióról szóló magyar filmdráma forgatási helyszíne az újdörögdi Romvárosban, a Magyar Honvédség kiképzőbázisán a sajtónyilvános forgatási napon, 2024. október 9-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Így forgatják a kabuli katonai mentőakcióról szóló filmet - képek

A katonai hősiességnek állít példát a kabuli katonai mentőakcióról szóló magyar filmdráma – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter szerdán, az újdörögdi Romvárosban tartott sajtótájékoztatón.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott, hogy a magyar történelem bővelkedik hőstettekben, melyekre emlékezni kell, hiszen azok példát mutatnak és tartást adnak. Ám a jelenkorban is élnek hősök, akikről sokszor méltatlanul megfeledkezünk. A 2021-es kabuli katonai mentőakcióról szóló filmalkotás, amelyet 2025 második felében láthat majd a közönség, ”formába önti a magyar katonák példamutatását” – mondta.

A honvédség 2003-ban csatlakozott az afganisztáni hadműveletekhez. A Kabul művelet című film három évvel ezelőtti történetet mutat be, amikor a Magyar Honvédség kihozott 540 embert, köztük 180 gyereket Afganisztánból a NATO-erők kivonulása közepette.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy sikeres tartalékostoborzást tudhat maga mögött a honvédség, hozzátéve, hogy minisorozat indul a TV2-n, valamint egy military-show is készül. Mindennek az a lényege, hogy minél többen megismerjék a katonák életét.

Pető Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese azt emelte ki, hogy "a közmédiának kiemelt küldetése, hogy ahogyan a kultúránk és történelmünk hagyatékát feldolgozza, úgy a magyar történelem napjainkbeli eseményeit is saját maga mondja el."

Dyga Zsombor, a film rendezője arról beszélt, hogy a kollektív mentés bemutatása mellett egy romantikus szál is húzódik a háttérben, ezzel téve személyesebbé a történetet.

A valóságon alapuló, fikciós elemekkel átszőtt alkotás Lajos Tamás producer vezetésével, Mészáros Blanka és Jászberényi Gábor főszereplésével készül.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×