Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Infostart

Fontos kérése van az E.ON-nak egyes fogyasztókhoz

Megkezdte az árvíz miatt kikapcsolt ügyfeleknél az áramszolgáltatás visszaállítását az E.ON Hungária csoport.

A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatnak több mint 220 helyen kellett biztonsági okokból kikacsolnia az áramszolgáltatást, ami több mint 2200 ügyfelet érintett. Az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkozniuk, egyebek mellett Esztergomban, Kisorosziban, Nagymaroson, Pilismaróton, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.

Az energiacég szakemberei folyamatosan figyelik a Duna apadását, és ha a vízállás lehetővé teszi az elektromos berendezések biztonságos beindítását, azonnal visszaállítják az áramszolgáltatást. A visszakapcsolás a legtöbb esetben automatikusan történik - írta közleményében a cég.

Az E.ON ugyanakkor arra kéri az érintett ügyfeleket,

ellenőrizzék ingatlanjainkban, hogy az árvíz miatt víz alá került-e a villanyórájuk, vagy más elektronikai berendezések, például konnektorok, csatlakozók.

Ha az óra vagy az ingatlan belső áramhálózata elázott, akkor az ügyfélnek először regisztrált villanyszerelőt kell hívnia, aki ellenőrzi a mérőórát, illetve azt is, hogy biztonságosan visszaállítható-e a szolgáltatás. Ezután az ügyfélnek kell kérnie a visszakapcsolást az E.ON ügyfélszolgálatától, amit a legegyszerűbben telefonon tehet meg. A visszakapcsolás egyeztetett időpontjában az ingatlanban kell tartózkodnia az ügyfélnek, mert csak így állítható vissza az áramszolgáltatás - hívták fel a figyelmet.

Az érintettek számára a visszakapcsolás menetéről részletes tájékoztatás érhető el az E.ON weboldalán.

Az E.ON Hungária csoport megerősített létszámmal dolgozik az árvízhelyzet kezelésén és mindent megtesz annak érdekében, hogy az árhullám levonulását követően mindenhol a lehető legrövidebb időn belül visszakapcsolja az áramszolgáltatást.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×