Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A fővárosi Rác fürdő és a hozzáépített szálloda 2017. január 3-án. A kormány még tavaly kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a budapesti Rác fürdő és hotel két, felszámolás alatt lévő beruházó cégét, hogy a jogutód nélküli megszüntetés gyorsabb, átláthatóbb és egységesített eljárásrend szerint történjék. Lapértesülések szerint a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. kezébe került a fürdőkomplexum sorsa, amelynek átfogó rekonstrukcióját 2002-ben kezdték meg. A felújítás 2010-ben be is fejeződött, de máig nem nyitott ki.
Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Dunához közeli fővárosi fürdők is készülnek az árvízvédelemre

A Dunán levonuló árhullám a főváros több fürdőjét is érinti. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ezért megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére. Az árvízvédelmi munkálatok már befejeződtek, a Margitsziget lezárásával egyidejűleg a Palatinus fürdő sem látogatható az árvíz levonulásáig.

A Dunán levonuló jelentős árhullám elleni védekezésben a legtöbb feladat a margitszigeti Palatinus fürdő területén jelentkezik a fővárosban.

"Már a hétvégén megkezdtük a fürdő eszközeinek az áthelyezését az alagsori és a földszinti épületrészekből, 75 köbméter homokból mintegy 4000 homokzsákot készítettünk a kollégáinkkal" - mondta Borosné Szűcs Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója az InfoRádióban.

A vezérigazgató leszögezte, szeretnék az ipari műemléknek számító, több mint 100 éves hullámgépet is megóvni, valamint nyilvánvalóan az egész épületet, a fürdő egészét megvédeni a víztől. Hozzátette,

egészen biztosan lesz valamennyi árvíz a Palatinuson, ezt a 2013-as tapasztalatok is alátámasztják, de mindent megtesznek, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel vészeljék át ezt az időszakot.

A rendkívül magas vízállás a Gellért, a Rudas, a Rác, a Király és a Lukács fürdőt is veszélyezteti, míg a pünkösdfürdői strandot a megemelt gát miatt jelenleg nem fenyegeti veszély. "A Gellért és a Rudas esetén a két fürdő alatti tározóban közösen kell felügyelnie a kollégáknak a forrásokat, mert a közlekedő edény elve miatt ha a Duna vízszintje megemelkedik, akkor ebben is emelkedni fog" - magyarázta Borosné Szűcs Ildikó.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetője elmondta, mind a három fürdőben, a Gellértben, a Lukácsban és a Rácban is homokzsákokkal készülnek a védekezésre. A Király fürdő viszont egy nehéz kérdés, hiszen jóval mélyebben helyezkedik el, mint a Fő utca szintje. Mint mondta, e fürdő esetében azzal számolnak, hogy a víz valamilyen szinten el fogja önteni, de természetesen mind a Király, mind a Lukács fürdőnél ellenőrizték az árvízvédelmi szivattyúkat. Leszögezte:

ezek működnek, tehát ha el is éri az említett két fürdőt az árvíz, akkor a szivattyúkkal megteszik, ami lehetséges.

Jelenleg az ilyenkor egyébként is nyitva tartó fürdők közül csak a Palatinus nem látogatható, de szükség esetén további korlátozásokra is készülni kell.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×