Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
324.64
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Hiller István: egyetlen elnököt választ, és új, pártszövetségesek nélküli politikába kezd az MSZP

Két kongresszust is tart másfél hónap alatt a Magyar Szocialista Párt, megszűnik a társelnöki rendszer, és nem a többi párt, hanem a korábbi MSZP-szavazók, a bérből és fizetésből élők, valamint a baloldali értelmiség felé nyit – mondta Hiller István, a párt választmányi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az ellenzék a nyilvánosság előtt leginkább azzal foglalkozott, hogy összefogjon, ne fogjon össze, mennyire fogjon össze és mennyire ne fogjon össze. Ez egy a politika iránt érdeklődő értelmiségi kört közepes fokú izgalomban tartott, de a választók széles rétegeit hihetetlenül nem érdekelte. A választási eredmény nem kis mértékben ennek köszönhető – mondta Hiller István az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az MSZP korábbi elnöke, a párt választmányának vezetője elárulta, hogy a június 9-i európai parlamenti választás kudarca után a nyarat belső, nem nyilvános vitákkal töltötték, és ennek folyományaként a következő másfél hónapban két kongresszust is tart a szocialista párt. "Nem az a cél, hogy a közvéleményt így-úgy erőteljesen befolyásoló döntést jelentsünk be, sokkal inkább, hogy világosan és egyértelműen rendezzük a sorainkat éppen azért, hogy utána már kizárólag a választókkal foglalkozhassunk" – mondta Hiller István.

Hozzátette, a párt belső működésének teljes szabályrendszerét át fogják alakítani. Ennek részeként minden jel arra mutat a politikus szerint, hogy eltörlik a társelnöki rendszert.

"A szocialista pártnak ismét egy elnöke lesz, a parlamenti munkát a frakcióvezető, az elnökség munkáját a párt elnöke, a párt parlamentjének munkáját pedig a választmány elnöke fogja össze, de formailag egy elnöke lesz a szocialista pártnak"

– mondta.

A felvetésre, hogy indul-e az elnöki posztért, kitérő választ adott, mint fogalmazott, a kongresszus előtt nem lenne ildomos erről beszélni. Úgy látja, hogy az új struktúrában az általa vezetett választmány meghatározó intézmény lesz, és a tervek szerint a választási felkészülésben is meghatározó szerepet fog játszani.

Az EP-választáson az MSZP a DK-val és a Párbeszéddel együtt indult, ennek a jövőjéről azonban már nem nyilatkozott optimistán Hiller István. "Én nem a formációkban, nem a pártok viszonyában határozom meg a magyar szociáldemokrácia intézményesített politikai pártját, a szocialista pártot, hanem a választókkal való kapcsolatában, ezért én az MSZP erősítésén és nem a szövetségi politikán keresem a megoldást" – mondta a szocialista politikus. Azt javasolja, ne azzal foglalkozzanak, hogy kivel szeretnének és kivel nem szeretnének együttműködni, hanem olyan politikát kell folytatniuk, amely a bérből és fizetésből élő, és a baloldali érzelmű értelmiség felé nyit, az ő hétköznapi problémáikkal foglalkozik, mert szerinte olyan ajánlatot kell letenniük, hogy a korábbi MSZP-szavazók azt lássák, ismét érdemes a szocialista pártra szavazni.

"Az MSZP-nek mint baloldali pártnak az a dolga, hogy ezekkel a magyar emberekkel foglalkozzon. Aztán, hogy a pártokkal mi lesz majd választás előtt, azt majd néhány hét alatt akkor kell lerendezni" – mondta Hiller István.

Az október elején megalakuló Fővárosi Közgyűlés új felállásban működik majd, és nincs többség az MSZP által is támogatott Karácsony Gergely mögött, de Hiller István abban bízik, hogy a főpolgármester irányításával működőképes közgyűlés lesz. Szerinte nem mindenkinek ez az érdeke, "de ez legyen az ő dolga".

Tüttő Kata képviseli az MSZP-t az új közgyűlésben. Hiller István szerint ő ma Magyarországon önkormányzati szinten az egyik legtapasztaltabb ember, és újra jelölné főpolgármester-helyettesnek, de hozzátette, ezeket a tárgyalásokat Karácsony Gergely vezeti, és kíváncsian várja, hogy mire jut.

Az önkormányzati választáson Hiller István véleménye szerint sikeres volt az MSZP. Példaként említette, hogy Budapesten két kerületi polgármestert is adnak, Angyalföldön és Kispesten, de szocialista a városvezető Szombathelyen, Szolnokon és Pakson is. A II. kerületi polgármesteri címet elnyerő, majd az MSZP-ből kilépő Őrsi Gergelyről pedig azt mondta, "sajnálom, hogy kilépett, háromszor bejelentette, negyedszer kilépett, jó egészséget és jó munkát kívánok neki".

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

Forsthoffer Ágnest támadás érte

Németh Balázs egy videót posztolt közösségi oldalán, amelyen az látszik, hogy a miniszterelnök kérésére a házelnök lejön a pulpitusról és egyeztet valamiről Magyar Péterrel. A fideszes parlamenti képviselő a hang nélküli videót úgy értelmezi, hogy „Magyar Péter megint magához rendelte és eligazította a házelnököt a parlamenti ülés szünetében”.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, sokkoló támadás érte Moszkvát - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, sokkoló támadás érte Moszkvát - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×