Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Mihályi Győző, Sándor szerepében Herczeg Ferenc Kék róka című regényéből készült színmű próbáján a budapesti Újszínházban 2019. október 9-én. A darabot Csiszár Imre rendezésében október 11-én mutatják be.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Kiderült, mikor vesznek végső búcsút Mihályi Győzőtől

A Jászai Mari-díjas színművész augusztus 27-én hunyt el hetvenéves korában.

Szeptember 24-én, kedden 14:30-kor vesznek végső búcsút Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművésztől Budapesten, a Farkasréti temető művészparcellájában - tudatta a József Attila Színház. Mihályi Győző 1954. augusztus 19-én született Tiszanánán. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1976-ban végzett Szinetár Miklós osztályában, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához szerződött.

1979-től a kecskeméti Katona József Színház, 1980-tól a miskolci Nemzeti Színház, 1988-tól a Radnóti Színház, 1989-től a Nemzeti Színház tagja, 1992 és 1994 között a Nyitott Színház művészeti vezetője, 1991-től a József Attila Színház tagja volt. 1998-tól ismét a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház művészeként tevékenykedett. 2011-től a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, 2014-2024 között elnöke volt.

Művészetét több kitüntetéssel is elismerték, 1990-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2007-ben érdemes művész elismerésben részesült több évtizedes kiemelkedő színészi munkásságáért, 2015-ben megkapta a hódmezőváráshelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, 2024-ben pedig a Magyar Hollywood Tanács Paramount Premium díját.

Mihályi Győző augusztus 27-én hunyt el hetvenéves korában. A József Attila Színház - melynek több mint 20 éven át volt elismert művésze - és a Színházi Dolgozók Szakszervezete is saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×