Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.49
bux:
0
2026. május 1. péntek Fülöp, Jakab

Állványok, amelyekre nagy szükség van a Balatonnál

Balatonlellén felállította legújabb mentőmellényállványát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, ezzel már kilenc ilyen egység segíti a Balatonban fürdőző gyerekeket.

A VMSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a narancssárga színű, mentőmellényt formázó állványon tizenkét darab gyerekméretű mentőmellény található, ezeket a kicsik ingyenesen használhatják addig, amíg a strandon tartózkodnak.

Emlékeztettek: az első állványokat két éve avatták fel, a közösségi mentőmellény-szolgáltatásról pedig folyamatosan pozitív visszajelzések érkeznek. Az ingyenesen használható szolgáltatásnak köszönhetően a szülök biztonságban tudhatják gyermekeiket - idézi a közlemény Bagyó Sándort, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnökét, aki közölte azt is, hogy

a balatonlellei az első olyan állvány, amit nem egy szervezet finanszírozott, hanem többen adták össze a költségét.

A szakszolgálat tájékoztatása szerint az állványokon galléros mentőmellényeket helyeznek el, amik kint tartják viselőjének fejét a vízből. Ezeket úgy alakították ki, hogy ha a valaki arccal lefelé esik a vízbe, akkor automatikusan a hátára fordítja viselőjét. Mentőmellényállvány a balatonlellei három helyszínen túl Siófokon, Balatonalmádiban, Balatonkenesén, Alsóörsön, Keszthelyen és Gyenesdiáson működik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
Hiába a milliárdok, ez önmagában kevés a magyar energetika egyik nagy ígéretéhez

Hiába a milliárdok, ez önmagában kevés a magyar energetika egyik nagy ígéretéhez

A Jedlik 40 milliárd forintos támogatási kerete lényegében megadja a kezdőlökést: vissza nem térítendő támogatás formájában segíti a biogáz beruházásokat, vagyis alacsonyabb belépőszintet biztosít a szereplőknek. A biometán terjedéséhez viszont kell még egy fontos összetevő is: több évre bankolható, kiszámítható bevétel. Enélkül a legjobban összerakott műszaki koncepció is könnyen a „jó ötlet, nehezen finanszírozható” fiókban végzi.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×