Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 10-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Átvilágítás a gyermekvédelmi intézményeknél: két vezetőnek mennie kell

Heteken át tartottak a tesztek, a napokban közölte az adatokat a Belügyminisztérium az Országgyűlés honlapján.

Már 268 állami fenntartású gyermekvédelmi vezetőnél folytatták le azt a vizsgálatot, amelyet idén tavasszal rendelt el a kormány. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára Komjáthi Imre MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva írta a napokban, hogyan állnak a tavasszal elrendelt vizsgálatok.

Az eljárást a kegyelmi ügy után rendelték el; a vizsgálattal mérték a vezetők kompetenciáit, készségeiket, de olyan feladatokat is kaptak, hogy például mit tennének támadás esetén. Az eljárás során arra is kíváncsiak voltak, hogyan viszonyulnak a rájuk bízott gyermekekre és a kollégáikhoz, illetve mennyire tűrik a stresszt, de arra is kitértek, hogy vannak-e pedofil hajlamaik – írja az Index.

Utóbbira a vizsgált 268 vezetőből egynél sem bukkantak a pszichológusok, kettő vezetőt ugyanakkor alkalmatlannak találtak, az ő vezetői megbízásukat vissza kell vonni. Eredetileg 273 igazgatót vizsgáltak volna, de ötüknél betegség és más ok miatt nem jött össze a teszt.

Rétvári Bence válaszában kiemelte: „az eredmények alapján elmondható, hogy a vizsgálaton részt vett gyermekvédelmi vezetők túlnyomó többsége elkötelezett a gyermekvédelmi vezetői munka iránt, és valóban alkalmasnak tekinthető rá”.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×