Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Facebook/Freddie - Fehérvári Gábor Alfréd

Csak egy hős – fontos ügyre hívja fel a figyelmet a véradók új dala

Hrutka Róbert zeneszerző és további tizennégy magyar énekes közreműködésével az Országos Vérellátó Szolgálat kezdeményezésére megszületett a véradók dala. A szervezet szakmai főigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: az ellátás biztonságának záloga a vérgyűjtés egyenletessége, ezért nagyon fontos, hogy minél többen adjanak vért, ami életeket menthet.

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) tájékoztatása szerint a biztonságos vérellátáshoz körülbelül 1600-1800 ember véradására van szükség napi szinten. Nyáron ez nagyobb kihívást jelent, de ilyenkor is 40-60 helyszínen várják a véradókat, sőt vérgyűjtési akciókat is szerveznek.

Az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese azt mondta az InfoRádióban, hogy nyáron, a szabadságok idején sem tudnak felhalmozni nagy mennyiséget a vérkészítményekből. Mint fogalmazott, a véradás az év egyes időszakaiban különböző mértékű kihívást jelent, mert időnként könnyebb, máskor viszont nehezebb elérni az említett célértéket.

Nagy Sándor hozzátette: a vér felhalmozása azért nem lehetséges, mert

a legrövidebb lejáratú készítmény mindössze öt napig tárolható.

Emiatt nem lehet „csurig feltölteni” a raktárakat a nyár elején és azzal tervezni, hogy a tárolt mennyiség sokáig kitart. „Az ellátás biztonságának záloga a vérgyűjtés egyenletessége” – jegyezte meg az OVSZ főigazgató-helyettese.

A nyári időszakban többek közt fesztiválokon, tömegrendezvényeken, sporteseményeken is gyűjtenek vért, melynek fontosságára különböző akciókon, kezdeményezéseken keresztül hívják fel a figyelmet. Így született meg a váradók dala is, amely a Csak egy hős címet kapta.

A zenét és a szöveget az Artisjus-díjas Hrutka Róbert írta, az előadók között szerepel többek között Udvaros Dorottya, Pély Barnabás, Földes Eszter, Keresztes Ildikó, Pásztor Anna, Szolnoki Péter, Veres Mónika, Für Anikó, Nyerges Attila és Fehérvári Gábor Alfréd „Freddie” is. Tizennégy magyar énekes mondott igent a kezdeményezésre.

Nagy Sándor megfogalmazása szerint a dal is arra hívja fel a figyelmet, hogy a véradók hősök, ugyanis

ismeretlen emberek számára önzetlenül és önként adnak vért, amely nélkül az érintettek gyógyulása nem lenne lehetséges.

Hozzátette: a szerzemény „az összetartozás üzenetét hordozza” és középpontba helyezi a büszkeség érzését is, hiszen a véradók nemes ügy mellé állnak.

Mint mondta, a dal szövege jól érzékelteti, mennyire elesettek lehetnek vagy kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek azok, akik vérkészítményre szorulnak, de arra is ráirányítja a figyelmet, hogy egy kis közbenjárással mennyit lehet segíteni az érintetteknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×