Infostart.hu
eur:
380.73
usd:
320.99
bux:
127561.75
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pixabay

Két gigaberuházásról beszélt Lázár János

Meg fogjuk építeni az M8-as autópályát és a V0-s vasúti körgyűrűt, amely generációkra meg fogja oldani a dunaújvárosiak életét - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter szerdai dunaújvárosi utcafórumán.

Lázár János a Dózsa Mozi előtti téren összegyűlt, mintegy 150 ember előtt arról beszélt, hogy az M8-as autópálya lesz Magyarország egyik legnagyobb közúti beruházása, amely az M7-es autópályától - Sárbogárd és Dunaújváros érintésével - Kecskemétig fog húzódni. Jelezte, hogy a kiviteli tervek idén elkészülnek, és a megvalósítást is elkezdik ebben a ciklusban.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy megállapodtak a kínaiakkal a V0-ás vasúti körgyűrű megépítéséről, amelynek

Dunán átívelő vasúti hídja "a folyam átjárhatósága miatt csak egy helyen épülhet meg Magyarországon, Dunaújvárostól néhány kilométerre északra".

Megjegyezte, hogy a legfontosabb vasúti átkelési pont a város mellett lesz, az M8-as autópálya szintén, vagyis létrejön a "budapesti logisztikai körgyűrű", amelynek köszönhetően lehet a térségben munkahelyeket teremteni, gazdasági vállalkozásokat létrehozni, profitot termelni és generációkra megoldani a dunaújvárosiak életét.

Lázár János szerint egy olyan világban élünk, ahol "a háborús helyzeteket nem szabad félvállról venni" és ha van nemzet a világon, amelynek nem érdeke, hogy háborúba keveredjen, az Magyarország. Példaként említette, hogy Románia átengedi az amerikaiaknak a légitámaszpontjait, tengeri támaszpontjait, katonai bázisait, így több tízezer amerikai katona van az országban azért, hogy adott esetben az amerikaiak be tudjanak avatkozni az ukrán-orosz háborúba. Úgy vélte, ezzel Románia vállalja azt, hogy ennek a háborúnak a részesévé válik, ami nagyon nagy kockázat, ezt Magyarország nem teszi, mert "egyetlenegy magyar életet sem akar kockáztatni sem az oroszok, sem az ukránok miatt".

A miniszter hangsúlyozta, hogy aki a Fidesz-KDNP-re szavaz, segíti a kormány béke melletti kiállását. Megemlítette, hogy a háború elutasítottsága a baloldali szavazók között is 90 százalékos, tehát akik nem szavaztak eddig a kormánypártokra vagy nem szeretik Orbán Viktort, "azoknak is érdemes ránk adni szavazatukat, mert mi nem visszük közel Magyarországot a háborúhoz, szemben a többi párttal, amelyek a háború folytatásában érdekelt amerikaiaktól korábban felvették a nagy pénzt".

Lázár János a Fidesz-KDNP dunaújvárosi polgármesterjelöltjéről, Magyar Andrásról elmondta: a korábbi években nem volt Fidesz-szavazó, nem értett velük együtt, de hazafi és csak ez számít, nem az, hogy jobb- vagy baloldali. Emlékeztetett arra, hogy 2019-ben a dunaújvárosiak olyan embert választottak polgármesternek, akinek a vezetésével Dunaújvárosban nem nagyon történt semmi.

Mint mondta, a helyiek június 9-én tudnak ezen változtatni, s ezzel garantálni tudják azt, hogy jövője is legyen ennek a közösségnek, ne csak múltja. Azt ajánlotta a dunaújvárosiaknak, hogy olyan vezetőt válasszanak, aki reggeltől estig, a nap 24 órájában a városért dolgozik, s szerinte Magyar András ilyen ember.

Kérdésre válaszolva Lázár János elmondta: sem a miniszterelnök, sem a kormány, sem a Fidesz nem hibátlan, vannak jó döntéseik és vitathatók is, de "amikor végignézünk a politikai palettán, hogy ezt az országot, ezekben a háborús időben, gazdasági nehézségek idején kire bíznánk, akkor a mai lehetőségek közül Orbán Viktor a legjobb lehetőség az ország számára".

Címlapról ajánljuk
Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés a piacokon - Egyre csúnyább, ami történik

Vérengzés a piacokon - Egyre csúnyább, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×