Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Budapest, 2023. december 12.Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára felszólal az egyes hatósági kérdésekről szóló törvényjavaslat összevont vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. december 12-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Napirend előtt - Igen a zöld energiára, nem a zöld ideológiára: kiállt az akkugyárak fontossága mellett az államtitkár

Magyarország nem maradhat ki a technológiai versenyből – így érvelt az energiaügyi miniszter helyettese, Koncz Zsófia az Országgyűlésben az akkumulátorgyárak mellett.

Kanász-Nagy Máté, az LMP parlamenti képviselője hétfőn, napirend előtti felszólalásában azt mondta az Országgyűlésben, hogy gyarmatosításnak tartja az akkumulátorgyárak magyarországi létesítését. Úgy véli, miközben a kormány rendre a függőségek felszámolásáról beszél, valójában éppenhogy „a függőségek politikáját valósítja meg”. Az ellenzéki politikus szerint a magyar kormányzat összeköti a Nyugat-Európából és a Távol-Keletről érvényesülő függéseket.

„Olyan szövetségeket kötnek, melyek révén a nyugati nagytőke jelentős részét birtokló autógyárak szövetséget kötnek a keleti nagytőkével, vagyis az akkumulátorgyárakkal. Ezt ráadásul kiegészíti az Oroszországgal szembeni függőségünk, hiszen a szénhidrogén-készlet, az energiahordozók jelentős része onnan érkezik, mint ahogy az áramellátásunkat biztosító paksi atomerőmű fűtőanyagai is” – tette hozzá.

Kanász-Nagy Máté szerint a felsorolt függőségek egymásra épülnek, a kormány pedig tovább erősíti azokat, és úgy látja, hogy az állam erre a talapzatra akarja építeni a hazai gazdaságot és a munkaerőpiaci politikát.

„Nem velünk van vitájuk, hanem a nyugati zöld társaikkal, akik támogatják az akkumulátorgyárakat”

– válaszolta az LMP-s képviselőnek Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Emlékeztetett, hogy korábban az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet is úgy fogalmazott, hogy az elektromos autózás megállíthatatlanul terjed, és a várakozások szerint tíz éven belül a globális autóértékesítés 20-25 százalékát adja majd. „Ehhez képest mi mit teszünk? Bezárjuk magunkat a múlt struktúrájába” – idézte az LMP-s politikus szavait az államtitkár.

„Zöld energia igen, zöld ideológia nem” – foglalta össze a kormány szakpolitikájának lényegét az energiaügyi miniszter helyettese.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Az Európai Bizottság első uniós szegénységellenes stratégiája szerint 2025-ben 92,7 millió ember – köztük 19,3 millió gyermek – élt szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatában az EU-ban, ami a teljes népesség 20,9 százaléka. A 2030-as célhoz, vagyis legalább 15 millió ember kiemeléshez a jelenlegi ütem nem elegendő: 2019 óta mindössze 3,5 milliós csökkenést mértek, a gyermekszegénységben pedig érdemi előrelépés sem történt. Magyarország munkaerőpiaci mutatói kedvezőek, ám a szociális transzferek szegénységcsökkentő hatása 2007 óta uniós összevetésben a legnagyobb mértékben gyengült. A Bizottság célzott beavatkozásokat sürget az energiaszegénység, a gyermektámogatások, a minimumjövedelmi rendszerek és az élelmiszerárak aránytalanul súlyos hatásainak kezelésére, hangsúlyozva, hogy a 2030-as cél csak mérhető és finanszírozott intézkedésekkel érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×