Infostart.hu
eur:
375.04
usd:
317.37
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője beszédet mond az Egységben Magyarországért nagygyűlésén Budapesten, a Műegyetem rakparton 2022. március 15-én.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Dobrev Klára szerint a magányos harcosok nem sokra viszik

A baloldali összefogás EP-listavezetője országjárásra indult a június 9-i választások előtt.

Ma sokkal többen vannak az Orbán-rendszer leváltását akarók, mint azok, akik a rendszer maradását szeretnék - mondta a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője országjárásának első állomásán, a három ellenzéki párt keddi, székesfehérvári kampányrendezvényén.

Dobrev Klára szerint ma minden adott ahhoz, hogy "június 9-e után egy másik Magyarországot kezdjenek építeni, és kiharcolják az előre hozott választásokat".

Úgy vélekedett, a zavaros világban ők jelentik a biztos pontot azoknak, akiknek elegük van Orbán Viktor rendszeréből. Megjegyezte, hogy más ellenzéki pártok és a szavazóik még keresik az útjukat, de feléjük is fordulnak, mert felelősségük van mindenkiért, aki a rendszert ellenzi.

"Hívunk minden demokratát, hogy jöjjön velünk, mert június 9-e után - ha elég szavazattal megmutatjuk, hogy elegünk van - morális kötelességünk lesz azon dolgozni, hogy minél hamarabb előre hozott választások legyenek" - fogalmazott a listavezető, rámutatva, hogy az elmúlt években a "tisztességes országot, európai Magyarországot akaró" baloldaliak közössége folyamatosan bővült.

Dobrev Klára kiemelte: aki azt mondja, nincs baj a rendszerrel, csak legyen más a miniszterelnök, az nem érti, mi a baj az országban.

"A magányos harcosok nem sokra viszik, erős politikai közösségre van szükség: ma az az ellenzéki, aki Orbánt akarja leváltani, aki az ellenzéket akarja leváltani, az Orbán-párti" - fűzte hozzá.

A listavezető azt mondta, hogy a "rendszerváltáshoz" elegendő szavazat kell, amit azok a milliók biztosíthatnak, akik nem a leghangosabbak, de az ellenzéki szövetség szimpatizánsai ott élnek az elfeledett milliók között, csak meg kell őket hallani. Azt ígérte, hogy velük együtt fogják leváltani a rendszert, szövetségük pedig felkészült a feladatra.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×