Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.59
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Várunk Egyesület) polgármester az I. kerületi önkormányzat képviselő-testületi ülésének elején 2024. február 29-én. Ezen a napon Böröcz László, a Budavári Fidesz elnöke, polgármesterjelölt a Budavári Önkormányzat épületénél tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy jelentősen túlárazott szerződést kötött a V. Naszályi Márta vezette I. kerületi önkormányzat, amelynek nyomán 17 millió forintot fizettek ki a 8 milliós beruházásért.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Feljelentették a kormánypárti képviselők Budapest I. kerületének polgármesterét

A februárban nyilvánosságra került, az I. kerület vezetését érintő túlárazási ügy miatt kormánypárti politikusok feljelentést tettek V. Naszályi Márta ellen, mivel a polgármester nem válaszol a történtek tisztázása érdekében feltett kérdéseikre - jelentette be Gulyás Gergely Kristóf.

A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője közölte: februárban derült ki, hogy V. Naszályi Márta 17 millió forintot fizetett ki az Officium Irodafejlesztő Zrt.-nek egy nyolcmillió forintos munkáért, ráadásul a polgármester egy további, jelentős összegű havi karbantartási szerződést is kötött a céggel, holott az az elvégzett munkára jótállást vállalt.

A képviselő különösen pikánsnak nevezte, hogy polgármester a "túlárazott beruházás" elkészülte után még kitüntetést is adott a kivitelező vállalkozásnak.

A gazdasági és jogi bizottság elnöke hozzátette: egy másik ügyben a VÁRI-PUNCH Bt. bérleti szerződésével kapcsolatban vetődött fel, hogy V. Naszályi Márta

"semmit nem tett" a cég korábbi bérleményének visszaszerzése érdekében,

pedig arról már évekkel ezelőtt jogerős bírósági ítélet született az önkormányzat javára. Gulyás Gergely Kristóf szerint több tízmillió forintos kár érte az önkormányzatot a bérleti díj kiesése miatt.

A képviselő elmondta, hogy a testület kormánypárti frakciója több alkalommal kért ki közérdekű adatokat az ügyben, de a jegyző egy belső vizsgálatra hivatkozva megtagadta azt, amivel Gulyás Gergely Kristóf szerint súlyosan megsértette az önkormányzati törvényt.

A gazdasági és jogi bizottság elnöke kiemelte,

V. Naszályi Márta egy televíziós interjúban "beismerte a túlárazást", ugyanakkor a magas inflációra hivatkozott az ügyben.

A kormánypárti képviselők szerint ez hamis érvelés, mert a szerződés idején a megállapodásba került árszinteket vizsgálva megállapítható, hogy voltak olyan műszaki berendezések, amelyeket már akkor is több mint kétszeres áron szerzett be az önkormányzat.

A képviselő szerint "itt az ideje, hogy a polgármester végre tiszta vizet öntsön a pohárba, és ne meneküljön tovább a felelősség elől". Gulyás Gergely Kristóf kifejezte a reményét is, hogy "a feljelentés nyomán kezdődő hatósági vizsgálat szóra bírja majd a sunnyogó V. Naszályi Mártát."

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×