Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.97
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Friss adatok a daganatos betegségekről: van jó hír is, de örömre közel sincs ok

Továbbra is első helyen állunk az Európai Unió rákhalálozási ranglistáján, azonban a friss kutatás szerint javulóban van a helyzet.

A szakemberek szerint a férfiaknál 11, a nőknél 6 százalékkal javultak Magyarországon a daganatos megbetegedés okozta elhalálozás adatai, ugyanakkor tüdőrákban a nők lassan utolérik a férfiakat - írja az Economx.

Mint írják, Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgatója szerint a legfrissebb adatok azt mutatják, 2022-ben 70 ezer magyar betegnél diagnosztizáltak daganatos betegséget, 2021-ben 30 593-an haltak meg rákban. 2019-ben még összesen 75 ezer új daganatos beteget rögzítettek a rákregisztereken.

A szakember szerint jó hír, hogy mind a férfiak, mind a nők esetén csökkent az elmúlt 10 évben a rák okozta halálozás.

Ugyanakkor kitért arra is, hogy évről évre emelkedik a nők körében az új tüdőrákos betegek száma és a halálozási rátája is. Példaként említette: 2014 óta, a férfiaknál 10 százalékkal csökkent a dohányosok száma, és az utóbbi tíz évben stagnál a férfi tüdőrákos betegek száma is, 6500 körül alakul évente.

Hozzáteszik, a nőknél viszont tíz év alatt ezerrel több tüdőrákos megbetegedést diagnosztizáltak. Az OOI főigazgatója a Magyar Rákellenes Liga konferenciáján elmondta, Magyarországon éves szinten 33 ezren halnak meg rákban, ebből 9 ezren tüdőrákban. Mivel nagyon kevesen járnak szűrővizsgálatokra, így amikor valakinél felfedezik ez utóbbit, a betegek 60 százalékánál már szóba sem jöhet a műtét, olyan késői stádiumban állítják fel a diagnózist.

Jelentősen kevesebbet, az uniós átlag 69 százalékát költi Magyarország a daganatos betegekre – ez derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített rákbetegekkel kapcsolatos Magyarországról készült országjelentéséből - írja a lap. Magyarországon kevesebb pénz jut egy daganatos betegre, mint máshol. Idehaza betegenként az egészségügyi kassza 226 eurót költött egy betegre, míg más uniós országokban ez elérte a 326 eurót is az OECD adatai szerint.

Hazánkban továbbra is sokan dohányoznak, az alkoholfogyasztásunk is átlag feletti, és rengeteg a túlsúlyos is.

Az OECD adatai szerint a rákos megbetegedések magyarországi előfordulása és mortalitása is uniós átlag feletti, 2019–ben százezer főre 328 rákhalál jutott, míg az uniós átlag 247 haláleset volt. Ezzel Magyarország áll a legrosszabb helyen az EU-ban.

Megemlítik azt is, hogy Polgár Csaba szerint az EU-s stratégia és a nemzeti rákellenes program célja is az, hogy a daganatos halálozások aránya 2030-ig 10 százalékkal csökkenjen.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×