Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Woman applying insect repellent against mosquito and tick on her leg during hike in nature. Skin protection against insect bite
Nyitókép: Zbynek Pospisil/Getty Images

Erre senki sem számított a szúnyogoktól, aggasztó a helyzet a Dunánál

Az idei évben nagyon korán, már február végén megtalálták az első lárvákat Közép-Dunamentén, amely nem igazán gyakori, sőt igen furcsa – számolt be Kőszegi Dániel, a Magyar Szúnyogirtók Országos Szövetségének elnöke.

A teol.hu ír arról, hogy a dunaföldvári szakember szerint ez amiatt történik, mivel télen sok volt a csapadék, emellett pedig nagyon korán felmelegedett az időjárás: februárban már olyan volt az idő, mint április-májusban szokott lenni.

Kőszegi Dániel úgy véli, ez azt vetíti előre, hogy amennyiben nem válik aszályossá az időjárás, hanem csapadékos marad a tavasz, akkor a most látható kiöntések vagy pangó vizek megmaradnak, bennük a szúnyoglárvákkal. Ezt azt jelenti, hogy

akár április második felére, legkésőbb május elejére rengeteg szúnyog, komoly szúnyoginvázió is jelentkezhet.

A lap szerint Szekszárdon már március közepén akadtak szúnyogok, a városházán ezért időben már készülnek a gyérítésükre.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×