Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.24
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó és egykori amerikai ENSZ-nagykövet távozik a dél-karolinai Charlestonban tartott sajtóértekezletének végén, 2024. március 6-án, a 16 államban és egy területen rendezett republikánus előválasztás, a szuperkedd másnapján. Haley itt bejelentette, hogy felfüggeszti kampányát, azaz befejezi küzdelmét az elnökjelöltségért.
Nyitókép: MTI/AP/Chris Carlson

Hivatalos: kiszállt az elnökjelölti versenyből Donald Trump riválisa

Felfüggeszti kampányát Nikki Haley, azaz kiszáll a republikánus elnökjelölti versenyből – jelentette be szerdán maga a volt dél-karolinai kormányzó, miután az előző nap 15 államban tartott republikánus előválasztásból 14-et elveszített Donald Trump korábbi elnökkel szemben.

Nikki Haley gratulált Donald Trumpnak annak kapcsán, hogy minden valószínűség szerint ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje. Úgy fogalmazott, hogy

minden jót kívánt számára, ugyanakkor nem biztosította egyértelműen a támogatásáról.

„Az ország túl értékes ahhoz, hogy a nézetkülönbségek megoszthassanak bennünket” – mondta, és hozzátette, hogy „Donald Trumptól függ, elnyeri-e azok szavazatát a párton belül – és azon túl is –, akik eddig nem támogatták”, majd reményét fejezte ki, hogy ez így lesz. Megállapította, hogy a konzervatív ügy számára sürgetően szükséges még több ember bevonása, aminek sikeressége most Donald Trumpon múlik.

Az Egyesült Államok előtt álló megoldandó feladatok közül kiemelte az államadósság kezelését, mert az – szavai szerint – megroppantja a gazdaságot. Az út a szocializmus felé egyet jelent Amerika romba döntésének útjával – hangoztatta, és sürgette az Egyesült Államok határozott fellépését a nemzetközi színtéren. „A világ lángokban áll Amerika visszahúzódása miatt” – állapította meg.

Nikki Haley a választási kampányát lezáró, Charleston városában elmondott beszédében hozzátette, hogy a jövőben magánemberként tevékenykedik majd.

Az indiai származású politikus tavaly februárban jelentette be, hogy elindul a republikánus elnökjelöltségért, és Ron DeSantis januári kiszállásával maradt Donald Trump egyetlen párton belüli kihívója, országos támogatottsága azonban egyszer sem haladta meg a 25 százalékot. Az előválasztások során két helyen sikerült győzelmet aratnia: Vermont állam mellett a szövetségi fővárosban, Washingtonban.

Nikki Haley 2011 és 2017 között Dél-Karolina állam kormányzója volt, majd 2017 januárjától 2018 végéig, lemondásáig az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének posztját töltötte be Donald Trump kinevezettjeként.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×