Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.02
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Tóth Áron/Facebook

Nem egyezkedik Szolnokon az LMP

Önállóan indul a júniusi helyi önkormányzati választáson az LMP Szolnokon, a polgármesterjelölt Tóth Áron, a párt helyi elnöke lesz.

Az LMP büszke arra, hogy olyan polgármesterjelöltet tud állítani, aki pártpolitikai drámák helyett konkrét ügyeket képvisel – írta közleményében a párt sajtóirodája, megjegyezve: meggyőződésük szerint a helyi önkormányzati választásnak elsősorban a településekről kell szólnia.

„A szolnoki embereknek is arról kell dönteniük, hogy milyen utakat, milyen helyi közterületeket és milyen kultúrát akarnak” – olvasható.

Szolnok attól nem fog fejlődni, hogy két ellentétes oldal a kampányban „csúnyákat mond egymásról és a szellemi polgárháborút fokozza” – fogalmaztak. Hozzátették: ezért az LMP önállóan, zöld alternatívát kínálva indul el a júniusban esedékes önkormányzati választáson.

Úgy vélik, hogy a Fidesz jelöltje a „múlt embere, aki képtelen megfelelni a jelen kihívásainak”. Az ellenzéki pártok közös jelöltje pedig a jelenlegi fideszes városvezetés alpolgármestere, és „aki a gyűlölködésen kívül semmilyen alternatívát nem kínál” – írták.

Az LMP valódi ügyekről akar beszélni. A szolnokiaknak arról kell dönteniük, hogy több térkövet vagy több fát akarnak. Arról kell dönteniük, hogy akarnak-e sétálóutcát csinálni a Szapáry utcából, lesz-e Szolnokon valódi szórakozóhely. Akarnak-e átfogó panelprogramot indítani. Az LMP ezekre tesz ajánlatot – közölték.

Címlapról ajánljuk

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×