Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.6
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Facebook

Megfenyegették a fideszes jelöltet Körmenden, vissza is lép

Családja kérésére nem száll harcba a polgármesteri székért Belencsák István.

Pénteken választotta meg a Fidesz helyi szervezete a kormánypárt polgármesterjelöltjének Belencsák Istvánt, szerdán azonban már arról posztolt, hogy visszalép a választásoktól.

Belencsák István Facebook-oldalán döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt napokban olyan dolgok történtek, amelyre a legrosszabb rémálmában sem mert gondolni − írja az Index.

Egyrészt a város szintén kormánypárti polgármestere, Bebes István szerinte vállalhatatlan bejegyzést tett közzé róla, amelyben megkérdőjelezte a megválasztásának tisztaságát, ráadásul névtelen telefonhívásokkal is megfenyegették, ezért családja kérésére úgy döntött, hogy mégsem indul el a választáson.

Mint írta: Facebookos álprofilokról és névtelen levelekben ócsárolták nemcsak személyemet, de a szavazáson részt vevő tagtársaimat is. Az elmúlt két napban pedig már attól sem riadtak vissza bizonyos körök, hogy névtelen telefonhívásokkal próbáljanak megfélemlíteni, fenyegetni. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azoktól az emberektől kell félnie a családomnak, akikkel elméletileg egy hajóban evezünk. Illetve csak hittem, hogy evezünk. Pontosan ismertem ugyan ezeket az embereket, de ilyen szintű gyűlölködésre és fenyegetésre még én sem számítottam.

Bebes István, aki 2002 óta megszakítás nélkül vezeti a települést, idén leköszön a polgármesteri posztról. A fideszes politikus terveiben az szerepelt, hogy ő nevezi meg az utódját, ám a kormánypárt helyi szervezetének többsége nem az általa támogatott Szabó Barnát, a Polgári Összefogás Körmendért Egyesült elnökét, hanem a település jelenlegi alpolgármesterét, Belencsák Istvánt választotta meg.

Bebes István a szavazás után egy Facebook-bejegyzésében azzal vádolta meg Belencsákot és „segítőit”, hogy zaklatták a tagokat, hogy rá, és ne Szabó Barnára szavazzanak, ráadásul szerinte olyanok döntöttek arról, hogy ki legyen a Fidesz helyi polgármesterjelöltje, akik nem is Körmenden élnek életvitelszerűen.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és ismételten bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×