Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke beszédet mond a bejegyzés alatt álló szervezet rendezvényén a Városligetben 2018. augusztus 20-án.
Nyitókép: Illyés Tibor

Közvetlen államfőválasztás - Beadta a Mi Hazánk az alkotmánymódosítási javaslatot

Nincs egyedül álláspontjával a Mi Hazánk az ellenzék padsoraiban.

A Mi Hazánk Alaptörvény-módosítást adott be a közvetlen köztársaságielnök-választás érdekében - közölte a párt szombaton.

"Pártkatonák kinevezése helyett választott köztársasági elnökre van szükség Magyarországon. A Mi Hazánk szerint egy közvetlen választott köztársasági elnök nagyobb konszenzust lenne képes teremteni, és jobban tudná képviselni a magyar emberek akaratát, így Alaptörvény-módosítás beadásával kezdeményezzük a nép általi államfőválasztást" - áll a párt frakciója által kiadott közlésben.

Korábban a Demokratikus Koalíció és a Momentum is e mellett kardoskodott, a többi párt részt vesz a parlament általi államfő-választási folyamatban, igaz, a Párbeszéd csak úgy állított jelöltet, ha azt - Kaltenbach Jenőt - sikerül a nép általi folyamatban államfővé választani. Erről bővebben itt írtunk.

Novák Katalin egy héttel ezelőtti államfői lemondása a kegyelmi ügy miatt állt elő; a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének adott köztársasági elnöki kegyelmet Balog Zoltán vezető református püspök tanácsára. Az igazgatóhelyettes pedofília-bűncselekményben volt elítélt bűnsegéd.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×