Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.51
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Több mint öt órán át várt hiába a mentőkre egy magatehetetlen rákbeteg asszony

Közben az Országos Mentőszolgálat kiküldött ugyan a XIII. kerületi helyszínre egy autót, az viszont rossz címre ment.

A családtagok állítása szerint több mint öt órát kellett várni, mire megérkezett a mentő egy rákbeteg asszonyhoz. A 74 éves budapesti nő folyamatosan hányt, egyre gyengébb lett, sőt az eszméletét is elvesztette – számolt be az esetről az RTL Híradó.

A tüdőrákban szenvedő asszony keresztfia azt mondta, első alkalommal hétfőn néhány perccel délután három óra előtt hívta a munkahelyéről a 112-t, majd hiába telefonált többször is, a mentők csak este nyolc óra után értek ki a helyszínre. Először csak annyit jeleztek, hogy ügyeletet tudnak küldeni egy-két órán belül. Az idős beteg nőre a szomszédai vigyáztak, amíg nem tudott vele lenni a keresztfia.

Az asszony egyre rosszabbul lett, ekkor már azt mondta a közben hozzá megérkező Szamosfalvi László a mentőknek, hogy nem akarnak tovább várni az ügyeletre, küldjenek inkább mentőkocsit. A nő keresztfia 17 óra környékén újra telefonált, ekkor azonban arról tájékoztatták, hogy nem találják a rendszerben a korábbi értesítést, mivel lemondták az ügyeletet. Nem sokkal később elvesztette az eszméletét a beteg asszony, folyamatosan remegett, felülni sem tudott.

Közben kiküldtek egy mentőkocsit, ami azonban rossz címre érkezett meg, így visszafordult.

Végül este nyolc óra után megérkeztek a mentők az idős nőhöz – az első híváshoz képest több mint öt órával később. A beteget kórházba vitték, életmentő beavatkozásra nem volt szükség.

Az Országos Mentőszolgálat arról tájékoztatta a hírműsort a történtekkel kapcsolatban, hogy az esetet alapellátási ügyeleti feladatként átadták a területi szolgáltatónak, és az után küldték ki mentőautót, hogy az ügyelet nem ment ki a címre. Hozzátették: a fővárosi ügyeletek még nem részei az OMSZ által működtetett rendszernek, valamint arra is felhívták a figyelmet, hogy ha közvetlen életveszély áll fenn, a mentők átlagosan mintegy kilenc perc alatt érnek ki a beteghez.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×