Infostart.hu
eur:
377.9
usd:
319.91
bux:
129676.8
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Diageo, CALL-Actiron

Minden várakozást felülmúlt a hulladékmentesítési akció a Tisza ukrajnai forrásvidékén

A vártnál is nagyobb sikernek bizonyul a Diageo és a PET Kupa által 2022 tavaszán indított kétéves hulladékmentesítési akcióprogram, amely a Tisza ukrajnai kárpátaljai vidékére összpontosult.

A PET Kupa Egyesület 690 tonna hulladék begyűjtésére, szelektálására és feldolgozására vállalkozott a Tisza kárpátaljai forrásvidékén meghirdetett programjával, amelyhez támogatóként csatlakozott a Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata.

A mintegy 3 millió tonnányi felhalmozódott hulladék a korlátozott központi hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás hiánya miatt veszélyezteti a helyi környezetet, a folyókat és az erdőt, nem csak az ukrajnai szakaszon, de Magyarországon is. Erre a problémára kínált megoldást a két szervezet közös, két évre szóló projektje, amely a helyi lakosság, köztük 21 település, 29 iskola és 61 800 lakos és diák közvetlen bevonásával valósult meg – tájékoztatott az akció kommunikációjával megbízott ügynökséga, jelezve: a CALL-Action projekt eredeti vállalása egy éven belül teljesült.

„Évtizedes folyómentő tapasztalatainkkal szerencsére nem ritka, hogy túlteljesítjük a célokat, de a mostani eredmény valóban egészen rendkívüli, főleg az ukrajnai kihívások miatt. A Kárpátalján élő, helyi szakembereink bevonásával majdnem megdupláztuk a begyűjtött és a körforgásban tartott hulladék mennyiségét: így 1200 tonna, azaz 1,2 millió kg hulladéktól mentesítettük a helyi természeti környezetet, a hulladékot ezáltal már nem hozza el a Tisza Magyarországig” – összegezte az eredményeket Hankó Gergely, a PET Kupa projektvezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetője.

A programot érintő kihívások

A projekt indulásával szinte egy időben tört ki a háború Ukrajnában, ami jelentős hatással volt Kárpátalja hulladékgazdálkodására. A szakmai együttműködők és a bevonni kívánt lakosság férfi tagjainak a háborúba vonulás miatti hiánya, valamint az áramszolgáltatás akadozása, így a szelektáló és újrahasznosító berendezések működésének esetlegessége nehezítette a program zökkenőmentes futását. A hulladékfelvásárlás bizonytalansága szintén befolyásoló tényezőként jelent meg, és kiszámíthatatlan viszonyokat eredményezett – olvasható.

A CALL-Action projekt anyagi támogatása a nehezített körülmények között is segítette a kárpátaljai szakmai partnerek vállalásainak teljesülését, működési költségeik biztosítását, valamint a munkaerő foglalkoztatásának anyagi fedezetét – tették hozzá. Az anyagi feltételek megteremtése mellett a projekt sikeres megvalósulásához szükség volt a hulladékgyűjtési kapacitás növelésére, valamint lakossági és intézményi szelektív hulladékgyűjtő pontok létesítésére is. A hulladékfeldolgozó gépek és eszközök mellett szelektívhulladék gyűjtő kisbuszt is szolgálatba állítottak, és folyótisztító rendszert, hulladékfelfogó hálót telepítettek a helyi folyók megóvására.

A hulladékmenezsmenttel foglalkozó szakemberek egyetértettek abban, hogy egy erős szemléletformálás is elengedhetetlenné vált a helyi lakosság körében.

Ennek előmozdítására számos lakossági eseményt szerveztek Ungváron – külön a gyerekek és a felnőttek megszólításával –, valamint egy, az otthoni szelektív hulladékgyűjtés gyakorlatát magyarázó weboldalt is létrehoztak a lakosság tájékoztatására.

„A CALL-Action projekt sikerét mutatja számunkra a begyűjtött és újrahasznosított hulladék az előzetes terveket messze túlszárnyaló mennyiségén túl a területen élők nagy számban történő bevonása a programba, ami nélkül nem lenne lehetséges az elért eredmények hosszútávú fenntartása. A Diageo által nyújtott anyagi támogatás mellett elképesztően nagy munkával járultak hozzá a program megvalósulásához a PET Kupa munkatársai és a helyi szakmai partnerek, akiknek köszönettel tartozunk. Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehettünk ebben a jelentős számú ember életkörülményeit javító kezdeményezésben” – mondta el az eredmények kapcsán Ábrahám Gergely, a Diageo kelet-európai vállalati kapcsolataiért felelős vezetője.

A CALL-Action program sikere legalább 120 000, a Tisza mentén élő ember életkörülményeit javítja, országhatárokon átnyúlóan védi a környezetet, benne a folyókat, emellett visszavezeti a begyűjtött hulladékot az újrahasznosítás körforgásába és munkalehetőségeket teremt a régióban, hozzájárulva a fenntarthatóbb életmód kialakításához – emelik ki, emlékezetve, hogy hazánkban a Diageo az együttműködés keretein belül a PET Kupa tisza-tavi és marosi folyómentő akciót is támogatta.

Címlapról ajánljuk

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Mennyire pörögnek az elektromosautó-eladások Magyarországon?

Mennyire pörögnek az elektromosautó-eladások Magyarországon?

2026 januárjában 2300-nál is több elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon, ami decemberhez képest 18,5%-os visszaesést, azonban tavaly januárhoz képest 20,4%-os növekedést mutat. A Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint a tisztán elektromos gépkocsik száma közel 103 900 volt a múlt hónap végén. Tavaly 44%-kal 101 534-re nőtt az ilyen gépjárművek száma, ami több mint tizenháromszoros növekedés 2020 januárjához és majdnem huszonháromszoros növekedés 2019 januárjához képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×