Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Pixabay

Még nem kapott kártérítést az esztergomi robbantásban meghalt kommandós családja

Az államtitkár felhívta rá a figyelmet, hogy az ügyben jelenleg is folyik a nyomozás, így a Terrorelhárítási Központ egyelőre nem tudott fizetni.

Mint arról az Infostart is beszámolt, tavaly szeptemberben meghalt a Terrorelhárítási Központ (TEK) tiszthelyettese Esztergomban, amikor egy körözött férfi szándékosan gázrobbanást idézett elő. Pintér Sándor belügyminiszter Hősi Halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Kónya Gábor Lajost, részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak.

Tompos Márton (Momentum) most megkérdezte Pintér Sándort, lesz-e felelőse a halálesetnek - írja a 24.hu. Felidézte, hogy akkor Hajdu János TEK-főigazgató azt mondta, a művelet jogszerű volt, kollégái a protokollt betartották, a kényszerítő eszközöket szakszerűen használva hajtották végre az akciót, hasonló ügyben ugyanígy cselekednének. Az ellenzéki politikus szerint valami mégsem lehetett rendben, mert egy meg nem nevezett forrása szerint 75 millió forint kártérítést kapott peren kívül az elhunyt rendőr családja.

A Momentum politikusa arra várt választ, hogy valós-e az értesülés, miszerint az elhunyt rendőr családja kártérítés, sérelemdíj vagy bármely más jogcímen 75 millió forint összeget kapott peren kívüli egyezség keretében.

Továbbá, ha peren kívüli kellett megegyezni, miként értékeli a belügyminiszter a TEK-főigazgató nyilatkozatát, valamint indult-e bármilyen belső vizsgálat a halálesetet követően a Terrorelhárítási Központot vagy a Belügyminisztériumot érintően.

A lap azt írja, a peren kívüli egyezséget, a 75 millió forintos összeget, belső vizsgálatot firtató kérdésre a belügyi tárca nem reagált. Rétvári Bence államtitkár válaszában először idézte a Központi Nyomozó Főügyészség szeptemberi közleményét, amely szerint nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak.

Rétvári Bence azt is hozzátette, a törvény szerint a nyilvánosságot erről az ügyről az ügyészség tájékoztatja, tette hozzá. Tudatta, hogy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény kártérítésről szóló paragrafusa alapján A rendvédelmi szerv vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonyával összefüggésben keletkezett kárért.

Válaszában azt is írta az államtitkár, hogy kártérítést a TEK eddig nem fizetett, mert a büntetőeljárás nem zárult le jogerősen - adta hírül a lap.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×