Infostart.hu
eur:
360.24
usd:
309.72
bux:
131757.99
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: Getty Images

Őrsi Gergely: a kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálat életeket is menthet

Öt ellenzéki vezetésű budapesti kerületben megtartják a kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot az önkormányzati dolgozóknak. Az egyik kezdeményező, Őrsi Gergely II. kerületi polgármester azt mondta az InfoRádióban, bízik az érintett városrészekben dolgozó cégek, illetve akár további önkormányzatok és vállalatok csatlakozásában is.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, megszűnt a munkahelyi kötelező orvosi vizsgálat, az erről szóló törvényt decemberben fogadta el az Országgyűlés. A kormány indokolása szerint a munkáltatók és a munkavállalók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében volt szükség erre. Fontos tudni, hogy az eltörlés általános, de nem minden munkakörre vonatkozik, ugyanis a kormány meghatározhat olyan foglalkozásokat, munkaköröket, ahol a vizsgálat kötelező.

A jogszabály ugyanakkor megadja a lehetőséget a munkáltatóknak, hogy maguk határozzák meg, kötelezővé teszik-e a vizsgálatot az adott cégnél. A közalkalmazottak esetében az adott ágazatért felelős miniszter dönt ebben a kérdésben. A törvénymódosítás ellen számos szakszervezet mellett a Magyar Orvosi Kamara is tiltakozott, mert szerintük sok esetben az ilyen vizsgálatokon derül ki, hogy valaki súlyosabb betegségben szenved.

Öt fővárosi kerületben úgy döntöttek a napokban, hogy megtartják a kötelező orvosi vizsgálatot az önkormányzati dolgozók számára. A kezdeményező budapesti önkormányzatok szerint a kötelező orvosi vizsgálattal biztosítják a munkavállalóiknak azt a lehetőséget, hogy évente egyszer szakszerű és megfelelő egészségügyi szolgáltatást kapjanak ingyenesen.

Az önkormányzati dolgozók a II. kerületben, Terézvárosban, Erzsébetvárosban, Józsefvárosban és Ferencvárosban vehetnek részt továbbra is a foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton.

Őrsi Gergely közölte: az érintett munkavállalók továbbra is megkapják munkahelyük támogatását ahhoz a szolgáltatáshoz, amely akár életet is menthet, amit véleménye szerint figyelembe kellene venniük a kerületi cégeknek is. A II. kerületi polgármester az InfoRádióban elmondta: azért tartották fontosnak a kötelező vizsgálat megtartását, mert számos munkavállaló csak akkor megy el orvoshoz, ha megbetegszik vagy ha a munkáltató egyszer egy évben elküldi a vizsgálatra. Hozzátette: az öt budapesti kerület vezetése nagy hangsúlyt szeretne fektetni a szűrésekre és a prevencióra. Kiemelte, hogy az egyes szűrővizsgálatok a halált okozó súlyos betegségek kimutatása, valamint megelőzése miatt lényegesek.

A II. kerületi önkormányzati dolgozók ráadásul kapnak plusz egy szabadnapot, ha elmennek ezekre a vizsgálatokra, melyeknek költségeit az önkormányzat állja.

Egyelőre ez a kezdeményezés csak az önkormányzati dolgozókat érinti, de Őrsi Gergely tájékoztatása szerint példát szeretnének mutatni, és arra kérik a kerületi cégeket, munkáltatókat, hogy csatlakozzanak hozzájuk, járjanak el ők is hozzájuk hasonlóan ebben a kérdésben, tegyék továbbra is kötelezővé a dolgozóiknak a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokon való részvételt. Az MSZP-politikus felhívta a figyelmet, hogy rengeteg olyan betegség van, ami évi egyszeri szűrővizsgálattal is megelőzhető. Szeretnék ezt tudatosítani az emberekben, és remélik, hogy minél több munkavállaló él a lehetőséggel.

Más kerületek, cégek is csatlakoznak a kezdeményezéshez?

Az érintett öt fővárosi kerület önkormányzata jelenleg a részletszabályok kidolgozását végzi. Őrsi Gergely megjegyezte: minden önkormányzatnak van saját egészségügyi szolgáltatója, és éves szinten eddig tízmillió forint körüli összeget fordítottak a munkaalkalmassági vizsgálatokra. Mint mondta, mostantól szeretnék saját hatáskörben megoldani a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat, valamint

további céljuk az is, hogy a kerületi cégek számára megteremtsék a lehetőséget arra, hogy kedvezményesen élhessenek ezzel a lehetőséggel.

Hozzátette: nagyon fontos a megelőzés, ezért „mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél többen hozzáférhessenek a vizsgálatokhoz”. Két lehetőség van az érintett kerületekben: plusz szabadnap biztosítása a vizsgálatokon való részvétel érdekében vagy a munkaalkalmassági vizsgálat megőrzése önkormányzati támogatással.

Őrsi Gergely arra számít, hogy a közeljövőben további önkormányzatok csatlakoznak majd a kezdeményezésükhöz, mivel hasznos és nem jelent hatalmas költséget, de még fontosabbnak tartja a helyi cégek bevonását. Mint fogalmazott, reméli, „nem pártpolitikai kérdés az, hogy ehhez ki csatlakozik és ki nem”.

„Az egészségmegőrzés és a prevenció támogatásával hosszú távon mindenki jól jár: a munkavállaló, a munkaadó és az állam is. Éppen ezért nem visszanyesni kell ennek elemeit, hanem erősíteni és segíteni kell minden ezt segítő juttatást, szolgáltatást” – fejtegette a II. kerületi polgármester.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter ismertette a kegyelmi ügy részleteit

Magyar Péter ismertette a kegyelmi ügy részleteit

A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét – jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.

Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Szappanoperába való civakodással folytatódik a brit Munkáspárt vezetőválasztási drámája, amely egyben meghatározza, ki lehet Keir Starmer utódja a kormány élén. Most az robbantotta fel a közéletet, hogy az egyik esélyes visszaléptetné az országot az Európai Unióba. Egyetlen választókerület eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, ha változott az emberek véleménye az ügyben.
Magyar Péter: nyilvánossá tettük a kormány honlapján a kegyelmi ügy dokumentumait

Magyar Péter: nyilvánossá tettük a kormány honlapján a kegyelmi ügy dokumentumait

Magyar Péter miniszterelnök már hétfő bejelentette, hogy minden részletet nyilvánosságra hoznak a bicskei pedofilbotrány érintettjének 2024-es kegyelmi ügyéről. A kormányfő szerint a nyilvánosságra kerülő dokumentumok választ adhatnak arra, hogyan született meg K. Endre kegyelmi döntése, és miért bírálta felül Novák Katalin Varga Judit igazságügyi miniszteri javaslatát. A miniszterelnök azt állította, hogy a minisztériumi szakosztály nem támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét, Novák Katalin azonban több ügyben is eltért a tárca ajánlásától. Magyar szerint a pápalátogatás közelsége miatt a döntési folyamatot felgyorsították, és egyes iratok nem a szokásos szolgálati úton haladtak végig. A kormányfő ezért felszólította Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a Köztársasági Elnöki Hivatalban lévő, az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×