Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.67
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Trócsányi László, a Fidesz-KDNP képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Trócsányi László: az uniós szerződés módosítása veszélyes a kisebb tagországokra

Magyarország nem fogja támogatni az uniós szerződés módosítását célzó európai parlamenti javaslatot, az ugyanis jelen formájában rendkívül nagy veszélyt jelent a kis és közepes méretű országok számára, így Magyarország számára is – jelentette ki Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán.

Trócsányi László, az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében, az uniós szerződések módosítására irányuló és szerdán szavazásra előterjesztett EP-javaslattal kapcsolatban azt mondta: a javaslat egyfajta új alkotmányt akar létrehozni.

Az új szerződéstervezet szerint az Európai Uniónak elnöke lenne épp úgy, mint az Amerikai Egyesült Államoknak, lennének miniszterei, lenne európai népszavazás, új eljárási rendek és új hatáskörök. Ez teljes mértékben fordítja meg, fordítja át a jelenlegi struktúrát. Sokkal inkább az Európai Unió válna a szerződések urává és nem a tagállamok, ami a kis és közepes méretű országok számára rendkívül nagy veszélyt jelent, így Magyarország számára is – hívta fel a figyelmet.

"Ha megszűnik az egyhangú szavazásról szóló a jog a legfontosabb kérdésekben, a külpolitikára, a pénzügyekre, adóügyekre vonatkozóan, akkor olyan döntések születhetnek, amik a tagállamok érdekeit, szuverenitását sérthetik”

– fogalmazott Trócsányi, majd hozzátette: a magyar delegáció ezért nem tudja megszavazni a javaslatot, és arra hívja a figyelmet, hogy a jelentésnek elfogadásának negatív hatásai lesznek, ugyanis elő fogja segíteni az Európai Unió erózióját, ami – szavai szerint – egyébként is folyamatban van.

Az arra való hivatkozással kapcsolatban, hogy a szerződések módosítására az unió bővítése miatt van szükség, Trócsányi László azt mondta: a nyugat-balkáni bővítés fontos, de később szükséges dönteni arról, hogy kell-e majd módosítani a szerződéseken. Amikor az új tagok már beléptek az unióba, akkor majd a tagállamok lesznek hivatottak arra, hogy döntéseket hozzanak az esetleges módosításról és nem az Európai Parlament – tette hozzá Trócsányi László.

Zdzislaw Krasnodebski, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt európai parlamenti képviselője a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a javaslat a föderalizmus megteremtését az Európai Unión belül szorgalmazó Spinelli-csoport négy német és egy belga EP-képviselőjének munkája, akik

„meg szeretnék megszervezni az életünket Európában”.

„Nem az európai polgárokat képviselő Európai Parlament egyik politikai frakciójáról, politikai csoportjáról van szó, ami azt mutatja, hogy a javaslat kísérlet arra, hogy nyomást gyakoroljanak az Európai Unió Tanácsára és a tagállamokra” – fogalmazott.

Azt mondta ugyanakkor, hogy a szerződésekkel kapcsolatos bizonyos változtatásokra szükség lehet, amire a bevándorlási válságra adott uniós válaszok hatékonyságának hiánya mutatott rá. A migrációs válsággal kapcsolatban hozott rossz döntéseket azonban azok a politikai őrök erőltették, amelyek most még nagyobb hatalmat szeretnének Európában – monda. Szándékuk, hogy alárendelt szerepbe kényszerítsék a tagállamokat, különösen a kis és közepes tagországokat, és főleg a kelet-közép-európai régiót – tette hozzá a lengyel politikus.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×