Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete, amelynek elkészült a kupolaszerkezete, a budai Várban, a Dísz téren 2022. november 11-én. Az épület elérte szerkezetének legmagasabb pontját a Budavári Palotanegyedben.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Megvan, hová költözik a Hadtörténeti Múzeum

A Nemzeti Hauszmann Programban újjászülető Honvéd Főparancsnokság épülete végleges otthona lesz a megújuló Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak – jelezte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A múzeum korábbi Kapisztrán téri épülete ma már a Honvédelmi Minisztériumnak ad helyet. A Hadtörténeti Múzeum kiköltöztetése a Kapisztrán téri épületéből még 2022-ben kezdődött el. Idén tavasszal teljesen be is zárták a kiállításokat, és a múzeum jövője azóta is bizonytalan volt.

A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, hogy a magyar katona hősiességének és a magyar vitézség ezer évének gazdag katonai örökségét méltó módon kívánja majd bemutatni a megújult HIM, amely feladatához méltó helyszínre talált a nemzeti történelem szíve közepének számító budai Várnegyedben található Szent György téren.

A Dísz tér és a Szent György tér közötti területen elhelyezkedő, neoreneszánsz stílusú, patinás épület

tetőszerkezete a II. világháborúban megsérült. Jóllehet a sérülések korántsem voltak végzetesek, 1949-ben mégis rommá nyilvánították, és 1962-re fokozatosan visszabontották az első emelet magasságáig. 2012–2014 között az épület részleges felújításon esett át: külső homlokzatát megtisztították, a főbejárat korhű kaput kapott, és az előcsarnok reneszánsz ízlést tükröző díszítését is sikerült rekonstruálni.

„A felújítás alatt álló épület eredeti magasságában és pompájában születik újjá″ – írták a közleményben.

Múzeumi célokra épül, a jövőben a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd, 2500 négyzetméternyi kiállítótérrel ad helyet a hadtörténeti kiállításoknak, egyúttal irodák is helyet kapnak területén

A közlemény szerint a megújult Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2026-ra foglalhatja el véglegesen új helyét.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×