eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Facebook/Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság

Utakat zártak le a Sajó áradása miatt, harmadfokú a készültség

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője azt mondta az InfoRádiónak, hogy legközelebb péntek délutántól szombat délelőttig lehet számítani kiterjedtebb és tartósabb csapadékra a vízgyűjtő területeken. Ugyanakkor várhatóan sokkal több idő alatt esik annyi csapadék, mint amennyi a napokban nagyon gyorsan lehullott, emiatt pedig vélhetően jóval mérsékeltebb árhullám alakul ki a hétvégén.

Sajószentpéternél kedd délután harmadfokhoz közeli szinten (350 cm) tetőzik majd a Sajó, de a felső szakaszon – a Bódvához hasonlóan – már elindult az apadás. Több utat is le kellett zárni Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Sajó áradása miatt,

lehetetlenné vált a közlekedés Sajókaza és Sajóivánka, Putnok és Sajóvelezd, valamint egy szakaszon Vadna és Sajóvelezd között.

A Bódva áradása miatt Komjáti és Hidvégardó, valamint Komjáti és Tornabarakony között még kedden is útlezárás volt érvényben.

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, a Sajó magyarországi középső és alsó szakaszán további áradás várható. Közölték azt is, hogy Felsőzsolcánál az első fokú (300 cm) készültségi szintet mérsékelten meghaladó tetőzésre lehet számítani a szerda reggeli órákban.

A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint Sajópüspökinél kedden az első fok alá süllyed a vízszint, és csütörtökön már a folyó teljes magyarországi szakaszán készültségi szint alatti vízállások lesznek jellemzők. A Tarna csaknem teljes vízrendszerében apadás dominál, és a Bódva magyarországi felső szakasza is folyamatosan apad, miközben Szalonnánál és alatta lassan tovább áradt a folyó.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője azt mondta az InfoRádiónak, hogy a következő 48 órában jóval szárazabb időjárás várható. Ha esik is eső, nem befolyásolja döntően az árhullámok levonulását.

Legközelebb péntek délutántól szombat délelőttig lehet számítani kiterjedtebb és tartósabb csapadékra a vízgyűjtő területeken,

az időbeli eloszlás pedig valószínűleg hosszabb lesz, vagyis sokkal több idő alatt esik le az a mennyiségű csapadék, ami most nagyon gyorsan lehullott. Emiatt vélhetően jóval mérsékeltebb árhullám alakul ki a hétvégén.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a Heves vármegyei Recsken és Sirokban a patakok medrének kotrását sürgeti a két polgármester azután, hogy az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék esett és zúdult le. Sirokban ugyan van záportározó és burkolt árkok is épültek, így a lenti részeken a Tarna is be tudná fogadni az esővizet, de a Szabás-patak úgy be van rakódva fűvel, fával, hordalékkal, hogy a nagyobb mennyiségű, hirtelen lezúduló vizet nem tudja elvezetni.

A polgármester, Tuza Gábor ígéretet kapott a mintegy 800 méteres szakasz kitisztítására, de a 17 tisztítandó vízfolyásból – másik négy mellett – a Szabás-patakot is kivették. A helyiek továbbra is nagyon félnek, mert árvíz esetén a fél falut elöntheti a víz. A polgármester azt mondta, nem hagyja annyiban a dolgot, küzdeni fog a Szabás-patak kotrásáért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×