Infostart.hu
eur:
380.95
usd:
321.2
bux:
128110.7
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Paks2.hu

Paks 2 - Több bejelentéssel is érkezett Szijjártó Péter

A legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés, a két új blokkot kettős vasbeton fal veszi majd körül, amely a legdurvább külső behatásoknak is ellen tud állni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán beszámolt egyebek mellett a paksi beruházás állásáról is, üdvözölve, hogy immár a projekt látható fázisa zajlik.

"A két új blokk abszolút úgynevezett Fukusima-álló lesz, ami azt jelenti, hogy kettős vasbeton fal, vagyis dupla falú hermetikus védőépület veszi körül a nukleáris létesítményt, tehát minden külső behatásnak, a legdurvábbaknak és robbanásnak, vagy akár egy repülőgép rázuhanásnak is ellen tud állni" - mondta.

Tájékoztatása szerint jelenleg a talajelőkészítéssel kapcsolatos munkák folynak a területen, de megvan már több épület építési engedélye is, megkezdődött a hosszú gyártási idejű berendezések építése, illetve egy német-amerikai vegyesvállalat dolgozik a résfalazáson.

"Szeretném önöket biztosítani arról, hogy a legszigorúbb előírásoknak, biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak felel meg mindaz, ami Pakson történik" - jelentette ki.

Elmondta, hogy 94 magyar cég mellett amerikai, francia, német, svéd és osztrák társaságoknak van alvállalkozóként szerződésük egyelőre az építkezésben. "Nem tudom, hogy meg kell-e ismételnem az országokat és azok geográfiai orientációját" - húzta alá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a versenyképesség javításának és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia egymással, mivel ezen egyensúly megbontása bármilyen irányba több kárt okozna, mint hasznot.

Emlékeztetett, hogy a nemzeti energia- és klímaterv alapján az üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább 50 százalékkal kell csökkennie 2030-ig az 1990-es adatokhoz képest: ennek mértéke jelenleg már 32 százalék, miközben évről évre hatalmas gazdasági rekordokat sikerült megdönteni.

"Húsz olyan ország van a világon, amely képes volt úgy növelni a GDP-jét, hogy közben csökkentette a károsanyag-kibocsátását"

- hangoztatta.

Kiemelte, hogy a zöld átmenet végrehajtása során is szavatolni kell az energiaellátás biztonságát. "Ehhez arra van szükség, hogy a zöld ügyet ne egyfajta politikai és ideológiai monopóliumként kezeljük, hanem valós kérdésként, aminek mindkét lába leér a földre" - fogalmazott.

Rámutatott, hogy a villamos energia még meghatározóbb szerephez fog jutni, így 50 százalékkal bővülhet 2030-ig az Európai Unió tagállamainak átlagos áramfelhasználása.

A miniszter komplex kérdésnek nevezte, hogy miként lehet olcsón, biztonságosan, fenntartható módon, továbbá nagy mennyiségben oly módon villamos energiát előállítani, hogy azáltal minél inkább függetlenedni lehessen a nemzetközi energiapiac elképesztő ármozgásaitól.

"E négy szempont kielégítésére kizárólag a nukleáris energia alkalmas. A nukleáris energia képes arra, hogy nagy mennyiségben olcsón, biztonságosan és a környezet megvédésével állítsunk elő elektromos energiát" - mondta.

"Az Európai Unióban erről hatalmas vita van. A tagállamok is kettészakadtak (...) Mi azt gondoljuk, hogy ezen vitákat is érdemes lenne a racionalitás mezején tartani. Na most, ebből van a legkevesebb ezekben a vitákban, tehát leginkább a politikai-ideológiai kérdések jönnek elő, és a racionalitás, sajnos, ennélfogva kevesebb szerepet kap" - sérelmezte.

Hangsúlyozta,

Magyarországon ma a villamosenergia-előállítás 65 százaléka már karbonsemleges,

ami 80 százalékban az atomenergiának köszönhető. A paksi blokkok 90-91 százalékos kihasználtsággal működnek, a fűtőanyag szállítása folyamatos, az időjárásfüggő termelési módok pedig csak minimális részét tudják kielégíteni a keresletnek a fogyasztási csúcsok idején - sorolta.

Arra is kitért, hogy az atomerőművek teljes életciklusra vetített környezeti lábnyoma nem nagyobb a többi karbonsemleges technológiáénál, ráadásul a nukleáris reaktorok a legjobb eredményeket hozzák azon a téren is, hogy mennyi termőföldet kell feláldozni egy megawattnyi energia előállításához.

Hozzátette, hogy a paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása és 3,5 milliárd köbméternyi földgáz importja lesz kiváltható. Ezen számok nagyságának érzékeltetésére megjegyezte, hogy a teljes magyar közlekedési szektor kibocsátása évi 12 millió tonna, és az összes hazai erdőterület hatmillió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást tud elnyelni évente.

A tárcavezető érintette a naperőművi kapacitások kérdését is, rámutatva, hogy tavaly sikerült elérni a 4000 megawattos teljesítményt, ami 13 százalékos arány a teljes villamosenergia-termelésen belül, ez pedig a három legjobb eredmény között van az EU-ban.

Idén októberig összesen 5400 megawattnyi naperőmű-kapacitás került beépítésre, és ebből több mint 2100 megawattot a kiserőművek tesznek ki - tudatta.

"A 6000 megawattos célt jóval korábban el fogjuk érni, mint azt korábban kitűztük. 2030 volt a cél, ehhez képest már most 5400 megawattnál vagyunk, és így a 2050-es célt is nyugodtan tíz évvel előre lehet hozni, 2040-re" - közölte.

"Amennyiben végigmegy a nukleáris beruházásunk, s ezzel az ütemmel haladnak a napenergia beruházások is, akkor azt hiszem, hogy a következő évtized elejére elmondhatjuk, hogy szinte 100 százalékban karbonsemlegesen és önellátóan tudunk villamosenergiát biztosítani az ország lakossága és gazdasága számára" - összegzett.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Figyelmeztetés érkezett: "A végső sokk időszakába lépett a Föld"

Figyelmeztetés érkezett: "A végső sokk időszakába lépett a Föld"

A klímaváltozás vártnál gyorsabb üteme és az aeroszol-részecskék csökkenése alapjaiban rengetheti meg a világgazdaságot – figyelmeztetnek az ELTE kutatói egy friss kockázatelemzés kapcsán. A Föld átlaghőmérséklete már mintegy 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet, a 2 fokos határ pedig akár 2050 előtt átléphető, ami a század végére egyes országok éves GDP-jének akár a felét is felemésztő károkat okozhat - számolt be a Másfélfok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×