Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.14
bux:
148073.25
2026. november 4. szerda Károly
Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a 3-as metró felújított Nagyvárad téri állomásának avatásán 2023. május 22-én. Átadták a metróvonal Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, ezzel befejeződött a vonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

A kormány után Budapest is nemet mond a terrorizmust támogató demonstrációkra

Erről posztolt a Facebookon Karácsony Gergely.

Budapesten nincs és nem is lesz helye a terrorizmust, így az izraeli vérontásért felelős Hamászt támogató bármiféle demonstrációnak - közölte a főpolgármester a Facebook-oldalán kedden.

Karácsony Gergely bejegyzéséből kiderül, hogy hétfőn egyeztettek Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitánnyal, és megerősítették, hogy ez közös álláspontjuk.

"Ez nem vitakérdés, nem mérlegelés kérdése, ez meggyőződés. Budapest nemet mond a terrorra, nemet mond a terrort bármilyen módon relativizálni akaróknak is" - fogalmazott a főpolgármester.

Azt is írta, hogy a józsefvárosi közbiztonság erősítése egyértelműen az állam, a rendőrség feladata, illetve, hogy a rendőrfőkapitánnyal folytatott egyeztetésén a sebességmérő kamerák kihelyezéséről is szó esett.

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×