Infostart.hu
eur:
376.36
usd:
319.15
bux:
127068.48
2026. február 25. szerda Géza
Kirándulók a Normafánál 2020. május 9-én. A koronavírus-járvány miatt a kirándulóhely parkolóját április 10. óta zárva tartják.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Pokorni Zoltán: a Normafa rehabilitációját politikailag és szakmailag nyugodt évtizedben lehetett megvalósítani

A XII. kerületi polgármester szerint a fejlesztés azért egyedülálló, mert volt elég idő a megvalósítására.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) a rehabilitáció lezárásaként tartott konferencián felidézte, 2013. október 13-án volt a Normafa-konferencia, ahol "jól lőtték be a problémákat". Ugyanebben az évben született meg az a törvény, amely a célokat megfogalmazta és felhatalmazást adott az önkormányzatnak erdőgazdálkodási feladatok ellátására - tette hozzá.

A törvény volt az alapja annak, hogy több mint tíz éve számíthatunk a kormány és az állami költségvetés támogatására - mondta a polgármester, aki emlékeztetett arra is, hogy 2015-ben helyi népszavazáson döntöttek a Normafa rendbetétele mellett.

A Normafa fejlesztése "abban egyedülálló, hogy volt rá elegendő idő: tehát tíz-tizenkét év alatt hajtottuk végre" - fogalmazott Pokorni Zoltán, rámutatva: így módjuk volt arra, hogy apró lépésekben menjenek előre, és csak azt csinálták meg, amire valóban szükség van. Ezt nemcsak a politikusok gondolják így, hanem mindenki: a zöldek, az ellenzéki pártok, a kritikusok, az építészek - mondta.

Pokorni Zoltán szerint a választási terminusok jelentette időszűke miatt követik el azt a hibát a politikusok,

hogy túl nagyot, túl sokat akarnak csinálni, és felépítenek olyan dolgokat, amelyekre nincs szükség. Ritka, hogy egy politikai erő háromszor egymás után felhatalmazást kap kormányzásra, és ez a fajta "stabilitás, biztonság" adta a hátterét ennek a fejlesztésnek, hogy nem kellett kapkodni - emelte ki a polgármester.

Pokorni Zoltán elmondta, a rehabilitáció előtt "nagyon lepusztult" volt a Normafa. Példaként említette a Lóvasút épületét, amely "borzasztó állapotban" volt, az épületben tizenkét négyzetméteres szükséglakások voltak. Az épület "szégyenfoltja volt" a kerületnek - jegyezte meg.

A zugligeti Hild-villa esetében - mint fogalmazott - "az utolsó utáni pillanatban" voltak, hogy megmentsék az épületet. A fejlesztés során a korábbi barakkokat lebontották, és "kiszabadították" az egykori étterem épületét. A dohos, sötét, szűk épületből aztán egy világos és tágas iskola lett, és kialakítottak egy parkolót és egy teret - mondta a polgármester.

Az Olimpia Hotel elbontásáról szólva közölte, ötvenezer köbméter törmeléket szállítottak el,

a hulladék jelentős részét ledarálták és beépítették az új út alapjába.

Mint elmondta, lebontottak továbbá két, több mint negyven méter magas adótornyot. "Amire igazán büszkék vagyunk az az, ami nincs itt. Amit kihordtunk szemetet, acélt, betont, sittet az erdőből" - jegyezte meg Pokorni Zoltán. Az erdőgazdálkodásról szólva kiemelte: amióta a kerület kezeli a területet, tíz év alatt az erdő annyit gyarapodott, mintha elültettek volna 250 ezer tíz centiméter átmérőjű fát.

A jövőbeni tervekről szólva Pokorni Zoltán elmondta, közösen keresik a fővárossal a Libegő fejlesztésének forrásait, három-öt milliárd forintra lenne szükség. A fejlesztés lényege - mint mondta - az, hogy "egy játékszer, attrakció helyett valódi közlekedési eszköz legyen a Libegő". A cél, hogy esőben is használható legyen, és kerékpárokat is tudjon szállítani - tette hozzá. Pokorni Zoltán kitért arra is, hogy "gyakorlatilag egy dologban" vallottak kudarcot, mégpedig a "downhillesekkel" folytatott tárgyalásokban: nem tudták asztalhoz ültetni őket.

"Pár kivételtől eltekintve (...) nagyjából elkészültünk", de

ami nagyon hiányzik, az a Normafa közlekedésének a megoldása - mondta.

Kiemelte, szükség lenne a Fogaskerekű felújítására, valamint a Normafáig és a Széll Kálmán térig történő meghosszabbítására - emelte ki. Pokorni Zoltán a jövőbeni teendők között sorolta még pár műemlék felújítását. Ezek között említette az egykori Istenszeme fogadó épületének felújítását és a terület rendezését. Továbbá az egykori zugligeti 58-as villamos-végállomás felújítását. Ide jégpályát és éttermet terveznek.

A polgármester az MTI-nek elmondta, a polgári kormány minden évben alapösszeggel támogatta a park fenntartásának és fejlesztésének költségeit, a nagyobb műemléki beruházásokra pedig külön támogatást is biztosított a központi költségvetés.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Nem az, amire a legtöbben gondolnak: kiderült, mi teszi ki a magyarok környezeti lábnyomának 40 százalékát

Nem az, amire a legtöbben gondolnak: kiderült, mi teszi ki a magyarok környezeti lábnyomának 40 százalékát

Szöllősi Réka élelmiszerpolitikai elemző szerint Magyarország népegészségügyi mutatói riasztóan rosszak, és ebben meghatározó szerepe van az életmódnak, különösen a táplálkozásnak. Úgy látja, a problémát tovább mélyíti a szegénység: az alacsonyabb jövedelműek gyakrabban kényszerülnek rosszabb minőségű, "olcsó kalóriákat" kínáló élelmiszerekre. A szakértő hangsúlyozta, hogy tudományos konszenzus van arról, merre kellene átalakítani az élelmezési rendszert, mégis hiányzik a rendszerszintű megközelítés és a világos táplálkozáspolitika – minderről a Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában konferenciáján beszélt. A programban a fenntartható élelmiszeripar gyakorlati oldaláról is szó esett: az upcycling megoldásoktól a nagyvállalati regeneratív átálláson át a hulladék-visszagyűjtési és komposztálási rendszerekig több példa mutatta meg, hogyan lehetne a "hulladékból" erőforrás, a rendszerből pedig egyszerre egészségesebb és ellenállóbb.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×