Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Szigorítás: még keményebb büntetést kaphatnak a rendbontó légiutasok

Még kevésbé lesz érdemes botrányt csinálni egy repülőgép fedélzetén ezentúl, a magyar Országgyűlés ugyanis hétfőn elfogadta a renitens utasok megfékezéséről szóló nemzetközi egyezmény módosítását.

Az ellenszavazat nélkül, 163 igennel, 2 tartózkodás mellett jóváhagyott dokumentum arról rendelkezik, hogy ki, miért, hol és hogyan intézkedhet a renitens utasok ellen, és ki fizeti meg a repülőgépen okozott kárt.

A témáról szóló tokiói egyezményt 1963-ban fogadták el, majd 2014-ben Montrealban módosították. Az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára parlamenti expozéjában elmondta: a magyar állam három fontos változtatást tartalmazó jegyzőkönyvet szeretne kihirdetni.

Nagy Bálint tájékoztatása szerint az első módosítás a joghatóság kérdésére vonatkozik. A jegyzőkönyv ugyanis joghatóságot biztosít a légijármű üzemeltetője székhelye szerinti államnak, továbbá a leszállás helye szerinti államnak is abban az esetben, ha ez eltér a tervezett leszállási helytől. Az államtitkár úgy véli, ez a rendelkezés azért szükséges, hogy az eljárás gyorsabb legyen, így

akár már a leszálláskor felelősségre lehet majd vonni a renitens utasokat.

A második módosítás a repülőgép kapitányának könnyebb fellépését teszi lehetővé a rendbontó utasokkal szemben. „Az intézkedés megtételéhez már az is elegendő, ha a jogellenes magatartást tanúsító személy a parancsnok véleménye szerint követett el súlyos bűncselekményt. A jegyzőkönyv példákat is adna az intézkedésre okot adó cselekményekre” – tette hozzá Nagy Bálint. Mint mondta, a személyzet elleni fizikai támadás vagy ezzel való fenyegetés a parancsnoknak a légijármű vagy az azon lévő személyek és vagyontárgyak biztonságának megóvása és védelme érdekében kiadott jogszerű utasításának megtagadása.

Az egyezményt érintő harmadik módosítás arról szól, hogy ki fizeti meg a rendbontással okozott kárt. Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta:

a légitársaság megtéríttetheti az elkövető utas által okozott kár költségeit

– például akkor is ha a tervezettől eltérő államban kell leszállnia a repülőgépnek a renitens leszállítása miatt.

A vitában hozzászóló képviselők pártállástól függetlenül frakciójuk támogatásáról biztosították a repülésbiztonságról szóló, módosított nemzetközi egyezmény kihirdetését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×