Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
322.14
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Az M2-es gyorsforgalmi út Budapest-Vác közötti szakaszának 2x2 sávos főpályája Göd határában 2019. október 1-jén. Ezen a napon átadták a forgalomnak az M2-esnek ezt a szakaszát.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt/MTI

Tempósan halad az M2-es gyorsforgalmi út fejlesztése

A kormány már korábban döntött a kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfejlesztések finanszírozásáról, amelynek fontos része az M2-es Vác-Parassapuszta közötti új nyomvonalú szakaszának az előkészítése.

Balla Mihály, Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője a nool.hu-t arról tájékoztatta, hogy az Építésügyi Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára szerint az M2-es gyorsforgalmi út rétsági elkerülő szakaszának kiviteli tervezése ütemesen zajlik. Ágh Péter azt is elmondta neki, hogy az építési engedélyek is megvannak, a kiviteli tervek pedig 2024 első felében készülnek el. Hozzátette még, hogy Drégelypalánknál a komplex pihenőhely kiviteli tervei is elkészültek.

A kijelölt tervező feladata lesz egy 38 kilométer hosszú gyorsforgalmi út engedélyezési és kiviteli terveinek megformálása, benne alagúttal és völgyhíddal, csomópontokkal. Az érintett településeket a környezetvédelmi, természetvédelmi és tájvédelmi előírásokról is tájékoztatta a kormányhivatal, amely magába foglalja a zaj- és rezgésvédelmet, földtani közeg védelmét, levegőtisztaság-védelmét, hulladékgazdálkodást, valamint a táj- és természetvédelmet.

A nyomvonal által érintett települések: Vác, Szendehely, Berkenye, Nőtincs, Nógrád, Rétság, Bánk, Borsosberény, Tereske, Pusztaberki, Horpács, Nagyoroszi, Patak, Drégelypalánk és Hont.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×