Infostart.hu
eur:
381.05
usd:
321.44
bux:
127970
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
kormányablak
Nyitókép: Facebook/Békés Megyei Kormányhivatal

Jelentős változás a kormányablakokban

Öt év alatt 30 százalékkal gyorsult az ügyintézés a kormányablakokban, miközben folyamatosan nő a kormányhivatalokban dolgozók munkája iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.

György István a területi államigazgatási szervek dolgozóinak képzését célzó, 8 milliárd forintos európai uniós projekt zárórendezvényén elmondta: az elmúlt évek fejlesztéseinek - köztük ennek a továbbképzésnek - az eredménye az ügyfelek számára is érzékelhető. Az állampolgári visszajelzések szerint ugyanis nő a kormányhivatalokban dolgozóik munkája iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége is emelkedik, ez most már 80 százalék feletti.

Az ismertetett adatok szerint 2017-ben még 12 perc volt a kormányablakokban az egy ügyfélre eső átlagos kiszolgálási idő, tavaly ez már 8,5 perc volt, vagyis az ügyintézés átlagosan 30 százalékkal gyorsult. A kollégák egyre biztosabb kézzel és tudással intézik el az állampolgárok ügyeit - emelte ki az államtitkár.

A Miniszterelnökség, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal és a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. alkotta konzorcium által megvalósított projekt célja az volt, hogy a területi államigazgatásban dolgozók képzése révén javuljon az ügyintézés minősége, nőjön az ügyfelek és munkatársak elégedettsége.

György István elmondta, a projekt 38 ezer dolgozó képzését biztosította,

a sikerességi mutatója 96,5 százalékos volt, vagyis majdnem 37 ezren sikeresen teljesítették a képzést.

Jelezte: folytatják az elektronikus ügyintézés lehetőségeinek kiterjesztését, és dolgoznak a bárhonnan elérhető "virtuális kormányablak" megvalósításán.

Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára előadásában a projekt jelentőségét méltatva emlékeztetett rá, bár fontosak a technikai fejlesztések, a digitalizáció, de a minőségi közigazgatási munka alapkövei a képzett, felkészült, motivált munkavállalók.

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×