Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a révkomáromi Selye János Gimnázium diákjainak 2022. április 22-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Áder János: az ember már uralkodni akar a természeten, nem együtt élni vele

A természet ökológiai egyensúlyát a mezőgazdaságban támogató Agrofutura Magyarország Kft.-t mutatta be Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, hogy az ember már nem együtt élni akar a természettel, hanem uralkodni rajta. Ám ez a gondolkodás a természet, a föld "kizsigereléséhez" vezet, ami nem fenntartható - hangsúlyozta.

"Így magunk alatt vágjuk a fát" - jegyezte meg a korábbi köztársasági elnök.

Az Agrofutura tulajdonosa és ügyvezetője elmondta: cége együttműködik azokkal, akik regeneratív mezőgazdasági technikákat alkalmaznak, nem irányító, hanem támogató pozícióban vannak a természettel, hagyják, hogy a természet működjön, a fizikai, kémiai módszerek helyett biológiai módszereket alkalmaznak. Fizikai módszer a gépi művelés, szántás, boronálás, kémiai módszer a vegyszerek - gyomirtó, műtrágya - használata.

Szőllősi Gábor közölte: egyik technológiájuk a humuszkomposzt használatára épül. Két hónap alatt bármilyen biomasszából olyan talajjavítót képesek előállítani, amilyen a természetben csak évszázadok alatt jön létre. Már több tucat helyszínen alkalmazzák ezt a módszert.

Az Agrofutura másik sikeres technikája az úgynevezett komposztteára - kizárólag természetes anyagokat, mikroorganizmusokat tartalmazó lomb- és talajtrágyára - épül - ismertette a cégvezető, hangsúlyozva, hogy a jó komposzt egyik jellemzője a biológiai változatosság.

A mesterséges mezőgazdasági oltóanyagokban legfeljebb tucatnyi mikrobafaj van, az Agrofutura komposztteájában 5-7 ezer. Az elmúlt 100 évben elterjedt, gépekre és vegyszerekre épülő mezőgazdasági technikák a talaj biológiai diverzitását "vágják tönkre". Az Agrofutura módszere viszont éppen ennek megakadályozásában nyújt segítséget - magyarázta Szőllősi Gábor.

Áder János felvetésére, hogy ezek a jól hangzó módszerek milyen költség-haszon aránnyal működnek, mennyibe kerülnek és milyen mennyiségű, minőségű termést eredményeznek, a cégvezető azt válaszolta: az Agrofutura módszereivel a termés 10-20 százalékkal kevesebb ugyan, ám megtakarítják a gépek és vegyszerek költségét, valamint a termény minősége is sokkal jobb, így összességében a profit nagyobb, mint a jelenleg elterjedt művelési technikákkal.

Áder János megjegyezte: a ma kapható zöldségek, gyümölcsök többsége külsőre tetszetős ugyan, ám minőségük, beltartalmuk gyenge.

Szőllősi Gábor kiemelte, hogy a cége által alkalmazott technikákkal lényegesen jobb minőségű, ízű, színű, illatú, élvezeti értékű, valamint magasabb vitamin- és antioxidáns-tartalmú termények állíthatók elő. Hozzátette: a téli időszakban Észak-Afrikából, Latin-Amerikából érkező zöldség, déli gyümölcs minősége nem mindig kielégítő. Az ottani élelmiszer-biztonsági előírások jóval gyengébbek, mint az EU-sak, ott "tényleg vödörrel öntik a vegyszereket" - jelentette ki.

Arra kérdésre, hogy van-e a regeneratív módszerekkel előállított termékekre fizetőképes kereslet, a cégvezető azt mondta: egyelőre ez még egy kis "szubkultúra".

Az Agrofutura Kft. részt vesz a 2021 után idén másodszor megrendezendő Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón, ahol megtekinthető biomassza-feldolgozó központja, a klímafarm. A rendezvény szeptember 27-étől október 1-jéig zajlik Budapesten, ingyenesen látogatható.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×