eur:
413.78
usd:
398.63
bux:
0
2024. december 19. csütörtök Viola
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója beszédet mond, miután átvette a kinevezését Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől a Nemzeti Múzeum ünnepélyes állománygyűlésén, a Várkert Bazárban 2021. augusztus 30-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Honfoglalás kori leletről tett bejelentést L. Simon László

Ismét honfoglalás kori tarsolylemezes sírt tártak fel Pest vármegyében. A sírról és a benne talált, különleges állapotban megmaradt tarsolylemezről hétfőn tartott sajtótájékoztatót a Magyar Nemzeti Múzeum és a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) Szentendrén.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott, hogy az új leletek rávilágítanak a két intézmény restaurátorainak és régészeinek rendkívül magas színvonalú, példaértékű munkájára.

Magyarország páratlan szakértelemmel, kapacitással és tudással rendelkezik ezen a téren - hívta fel a figyelmet, avval folytatva, hogy az újabb szenzációs lelet azt mutatja meg, hogy nagyobb figyelemre, segítségre, jogszabályi garanciákra és anyagi támogatásra van szükség.

Az a tény - mondta -, hogy két éven belül három, a nemzeti emlékezet szempontjából kiemelkedő jelentőségű, de világviszonylatban is példátlan értéket képviselő régészeti lelet került elő, azt mutatja, hogy

óriási potenciál van mind a magyar régészet teljesítményében,

tudásában, mind pedig a Kárpát-medencében mint Európa egyik leggazdagabb régészeti lelőhelybázisában. Ebben a munkában nem lehet magukra hagyni a múzeumokat - folytatta -, és nem lehet megengedni, hogy a tíz évvel ezelőtti négyzetméteráron tárjanak fel a régészek.

A főigazgató arra hívta fel a döntéshozók figyelmét, hogy ha nem történik változás, akkor előbb-utóbb a régészeti feladatellátás fog veszélybe kerülni, az pedig azzal a kockázattal jár, hogy nem fognak olyan leletek előkerülni, mint a pátyi vagy a csomádi tarsolylemezek.

L. Simon László hangsúlyozta azt is, hogy fenntarthatatlan a veszélyhelyzeti rendelkezés idején hozott szabályozás, amely szerint a régészeti nagyberuházásoknál az 1 százalékos régészeti hozzájárulási díj 1 ezrelékre csökkent. A főigazgató szerint megengedhetetlen az is, hogy a jelenlegi bérszínvonalon maradjon a magyar régészek, múzeumi dolgozók fizetése. A főigazgató a feladatellátás érdekében szükséges partnerséget kért a kormánytól.

Virágos Gábor régész, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese, a tárlat egyik kurátora hangsúlyozta, hogy a honfoglalás kori tarsolylemezek és tarsolyveretek, illetve tarsolyok a magyarság szempontjából

a második legfontosabb leletanyagnak számítanak a koronázási ékszerek után.

Kiemelte azt is, hogy az első alkalom, és valószínűleg hosszú időre az utolsó, amikor az összes leletanyag együtt látható. "Ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű az, hogy most még egy darab érkezett a már ismert 40-hez." Hozzáfűzte azt is, hogy amennyiben továbbviszik Erdélybe, lehetőség lesz arra, hogy még egy darab csatlakozzon hozzá, hiszen közben Kolozsváron is előkerült egy tarsolydísz.

A leletről

A szakmai munkát irányító Rácz Tibor Ákos, az FMC régésze és Füredi Ágnes, a Nemzeti Régészeti Intézet munkatársa a többi között arról beszéltek, hogy a Csomád határában található új lelőhelyet a Közösségi Régészeti Egyesület és az FMC közösségi régészeti programjának egyik helyi önkéntese fedezte fel.

Egy korábban nem ismert honfoglalás kori lelőhely került itt elő - mondták el, és mivel a helyszín régészeti szempontból fokozottan veszélyeztetett, a mielőbbi leletmentő feltárás mellett döntöttek.

A célzott kutatás során egy honfoglalás kori, valamikor a X. század derekán elhunyt férfi sírját sikerült megmenteni. Egyes leletek olyan állapotban maradtak meg, hogy eredeti - úgynevezett in situ - helyzetben a környező talajjal együtt felszedve azokat, lehetőség nyílt jól felszerelt restaurátorműhelyben elvégezni a pontosabb, szakszerű dokumentálást és azonnali konzerválást. Az anyag először az FMC restaurátorműhelyébe került, ezt követően a fa-, bőr-, textil-, fémmaradványok restaurálását a Nemzeti Régészeti Intézet (NRI) egyedi felszerelésű restaurálási műhelye végezte kutatási együttműködés keretében.

Harazin-Szabó Krisztina, az NRI Régészeti Restaurálási Osztály vezetője egyebek mellett azt emelte ki, hogy a tarsolylemez csak vezérlelete a sírnak, mert számos más tárgy is volt benne, melyek restaurálási munkálatai még folynak.

A lemezről szólva elmondta, hogy egy ezüst- és egy bronzlemez van egybeszegecselve, és "közötte nagyon szerencsésen megmaradt a bőrszíj maradványa is".

Címlapról ajánljuk
Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Rendkívüli változás körvonalazódik a parlamenti bizalmi szavazáson megbukott, de a február végi választásokon újrainduló német kancellár külpolitikájában. Olaf Scholz az elmúlt három évben az amerikai elnök, Joe Biden legszorosabb európai szövetségese volt, nem titkolva, hogy neki szurkolt a novemberi elnökválasztáson. Most azonban fordult a kocka, és új szövetségesként már a hamarosan hivatalba lépő új elnökre, Donald Trumpra számít.

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Orosz közlések szerint csütörtökre virradóra Ukrajna masszív dróntámadást hajtott végre Oroszország ellen. A védelmi minisztérium szerint összesen 84 ukrán drónt lőttek le, ebből 36-ot a Rosztovi terület fölött. A megye kormányzója bejelentette, hogy egy drón- és rakétatámadás miatt tűz ütött ki a Novosahtinszk olajfinomítóban. Ukrán közlés szerint szintén a Rosztovi területen támadás érte Oroszország egyik legnagyobb vegyi üzemét, ahol rakétahajtóanyagot, lőszerhozzávalókat és robbanóanyagokat gyártanak. A Reuters információi szerint az európai országok vezetői a háttérben már tárgyalnak arról, hogy egy esetleges tűzszünet vagy békemegállapodás esetén nagy létszámú fegyveres csapatokat küldenének Ukrajnába.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×