Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Összeroncsolódott személyautó a VI. kerületi Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épületnél, ahol homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra 2022. június 27-én. Az omlás az épület tetejéről indult el, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Bár egyre romlik az állapota, mégis bizakodó a sérült balerina

Tóth Nikoletta súlyos sérüléseket szenvedett, amikor tavaly egy budapesti ház leomló fala maga alá temette.

Bár túlélte a balesetet, de kerekes székbe került. Az orvosok nem biztatják, mert súlyos gerincsérülése miatt alig van esélye arra, hogy valaha újból járni tudjon. A fiatal táncművész a TV2-nek nyilatkozott először azóta, hogy kórházba került. Ebből az interjúból idézett a budapestkornyeke.hu is. A portál azt emelte, ki, hogy bár nagyon kicsik az esélyei, Tóth Nikoletta bízik a gyógyulásában.

Egyelőre azonban azzal kell megküzdenie, hogy inkább romlik az állapota. Előbb az egyik, majd a másik keze is gyengülni kezdett, ami valószínűleg összefüggésben van a gerincvelő roncsolódásával. Ennek dacára az egykori balerina küzd az egészségért. Mint mondta, rengeteg segítséget kap az orvosoktól, ápolóktól, a családjától és a barátaitól is. Korábbi szerelmével ugyan szakítottak már, de sikerült megőrizniük a barátságukat.

Tóth Nikoletta arca hamarosan újból látható lesz, mivel az ExperiDance táncegyüttes felújítja Fergeteges című produkcióját, amelyben Nikoletta táncolta Sissi szerepét. A darabot ugyan nélküle mutatják be, de a plakátokon a régi fénykép lesz látható, amelyen Nikoletta is szerepel.

A gyógyulásával kapcsolatban is van még egy halvány remény.

Hamarosan újabb, hosszú kezelés kezdődhet, amely segíthet javítani az állapotán. Ennek azonban tetemes költségei vannak, amelyekhez a Nikoletta és családja szívesen venne hozzájárulásokat.

Címképünkön a budapesti Jókai utcában történt házomlás törmelékei láthatók. Ezek egy része zuhant a fiatal balerinára.

Címlapról ajánljuk
Teheránt lövi az izraeli hadsereg

Teheránt lövi az izraeli hadsereg

Az izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy az izraeli hadsereg csapásokat hajt végre a Irán ellen. Teheránban robbanások hallatszanak és többfelé füst száll.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×