Infostart.hu
eur:
375.47
usd:
318.18
bux:
127616.08
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: BKK

A Fidesz és az MSZP sem emelte volna a BKK-jegyárakat

Múlt héten jelentette be a főpolgármester, hogy emelkednek a BKK jegyárai. A főváros szerint az elkerülhetetlen döntésre a BKK tett javaslatot. Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes nem ért egyet a drágítással, a Fidesz szerint pedig ez közgyűlési hatáskör lett volna.

Mint ismeretes, a főváros jelenlegi vezetése által kinevezett Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatótanács és felügyelőbizottság döntése következtében a BKK-vonaljegyek ára szeptembertől 350-ről 450 forintra emelkedik. A fedélzeti vonaljegy 450 helyett 600 forintba kerül majd, míg a gyűjtőjegy 3000-ről 4000 forintra drágul.

A fővárosi közlekedési cég jegyáremelésének az okairól nemrég Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója nyilatkozott az InfoRádiónak.

"Ahhoz, hogy pont a törzsvásárlóinknak, akik leginkább bérletesek, továbbra is jó szolgáltatási színvonalat tudjunk biztosítani, az eseti jegyekhez hozzá kell nyúlnunk. Ez a vonaljegyet, a fedélzeti vonaljegyet, illetve a gyűjtőjegyet érinti" - mondta a BKK vezetője.

A fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint azonban a főpolgármester visszaélt a hatalmával, amikor önkényesen, minden szakmai és politikai egyeztetés nélkül döntött a jegyárak emeléséről. A Fidesz-KDNP ezért a jegyáremelés visszavonását kezdeményezi.

"Két hónappal ezelőtt tárgyalta a BKK üzleti tervét, mind a cég, mind pedig a Fővárosi Közgyűlés, tehát semmi olyan rendkívüli helyzet, előre nem látható dolog nincsen, ami miatt most egy személyben kellene döntenie a főpolgármesternek. Éppen ezért arra szólítjuk föl, hogy amennyiben ő valóban demokratának tartja magát, valóban átláthatóan, a nyilvánosság előtt zajló vitákkal kívánja irányítani a várost, akkor várja meg a következő közgyűlés vagy hívjon össze rendkívüli közgyűlést, de egy személyben ne hozzon döntést" - mondta az InfoRádiónak Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

A döntés a főváros koalíciós vezetését is megosztotta.

A BKK jegyáremelésről a HírTV szombaton kérdezte Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős szocialista főpolgármester-helyettest.

"Én nem értettem ezzel egyet. Szerintem nem kellett volna megemelni a jegyárakat" - mondta a tévének nyilatkozva a szocialisták városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese.

Az InfoRádiónak a BKK jegyáremeléssel kapcsolatban elhangzott legújabb politikusi megnyilatkozásokra vonatkozó megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya egy rövid közleményben adott választ.

"A vonaljegytarifák módosítására a rendkívüli kormányzati elvonásokra való tekintettel a Budapesti Közlekedési Központ menedzsmentje tett javaslatot, amit a vállalat Igazgatósága jóváhagyott. A főpolgármester a jogszabályok biztosította lehetőséggel élve a BKK igazgatótanács álláspontját követve hozta meg a szükséges és elkerülhetetlen döntést a budapesti közösségi közlekedés biztonságos működtetése érdekében" - olvasható a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×