Infostart.hu
eur:
360.2
usd:
310.13
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Medence a budapesti Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszodában 2020. március 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nem az F1-rajongók töltik meg idén a budapesti fürdőket, de...

Idén júniusban a hűvös, csapadékos időjárás miatt sokkal kevesebben látogatták meg a fővárosi strandokat, fürdőket, mint egy évvel korábban. Július első három hete azonban már bizakodásra adhat okot. Erről Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója beszélt az InfoRádiónak.

Az idei szezon, mint az összes, az időjárástól függ, e mentén Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója az InfoRádiónak arról számolt be, hogy a június elúszott, alacsonyabb volt a forgalom a szokásosnál.

"Az idei júniusunk sokkal hűvösebb, esősebb volt, körülbelül 100 ezer vendéggel kevesebb látogatta a fürdőinket, mint 2022-ben" - közölte.

Aztán kisütött a nap júliusban, a Palatinuson már voltak 7000 fő fölötti napi látogatószámok is, úgy látják, van arra esély, hogy a tavalyi látogatószámot időarányosan elérik.

És még előttünk vannak olyan turisztikai események, mint az F1-hétvége, a Sziget vagy az atlétikai vb, ennek kapcsán elmondta, az F1-látogatók nem igazán az övéik.

"Ugyanakkor

a Szigetre érkező vendégek talán túlzó forgalmat is jelentenek,

úgyhogy készülünk erre az időszakra, és készülünk a világbajnokságra, lehetett olvasni, hogy 250 ezer jegyet már eladtak, és lesznek olyan délelőttök, amikor nincs az eseményen konkrét program" - osztotta meg pozitív várakozásait is.

A Gellért-fürdő - mint hangsúlyozta - működik, de nehezen tudták működőképes állapotban tartani a szállodafelújítás közben, mivel a fürdőnek is felújításra lenne és lesz is szüksége.

"Egyetlenegy dolgot nem tudunk működtetni, a hullámgépet, mert statikailag lehetetlen. Ennek ellenére nagyon kedvelt, az látszik, hogy ugyanazt a forgalmat tudja bonyolítani, mint a Covid előtt, 1000-1200 ember látogatja egy nap."

Felhívta még a figyelmet a Zsigmondy-kártya kedvezményeire is, egy 5000 forintért megvásárolható kártyával akár 60 százalékos belépőkedvezményhez lehet jutni a Széchenyibe, a Rudasba és a Gellértbe. A kártyát idén eddig 20 ezren váltották ki.

A BGYH három energetikai beruházást is végez közben, a Lukács, a Széchenyi és a Csillaghegyi újul meg ebben az évben, és készítik elő a Rác felújítását is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Felpattantak a tőzsdék, beindultak a tech papírok az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett egy kisebb felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket veszik a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×