Infostart.hu
eur:
358.9
usd:
309.01
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Novák Katalin köztársasági elnök a balassagyarmati Tekergő KRESZ parkban tett látogatásán 2023. június 26-án.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Nógrád vármegyébe „költözött” Novák Katalin hivatala – képek

A köztársasági elnök hétfőn Nógrád vármegyébe látogatott, amelynek során Alsópetényben találkozott a vármegyei vezetőkkel és országgyűlési képviselőkkel is.

A találkozón áttekintették a nógrádiakat leginkább foglalkoztató kérdéseket, majd az államfő fogadta az arab országok Magyarországra akkreditált nagyköveteit, misszióvezetőit, jelezve, hogy az államfői diplomáciában nemcsak Budapest adhat helyet ilyen tevékenységnek, hanem vidéki települések is.

A megbeszélésen a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, valamint energiabiztonsági és demográfiai kérdésekről volt szó.

A vármegyei látogatáson – a meghirdetett úgynevezett „kihelyezett Sándor-palota” eseményen – az államfő munkavégzése is kitelepül, így hivatalos határozatokat is hoz Alsópetényben.

Balassagyarmaton az államfő megkoszorúzta a Civitas Fortissima-emlékművet. A köztársasági elnök ellátogatott a balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthonba is, ahol olyan gyermekeket gondoznak, akik ideiglenesen vagy tartósan nem lehetnek a szüleikkel.

A nap folyamán elmegy a KRESZ-parkba is, ahol óvodásokkal találkozik. Látogatást tesz majd Szécsényben is, ahol a vármegye egyetlen malmának a munkájával ismerkedik meg.

Nógrád sorrendben az ötödök vármegye, amit Novák Katalin meglátogat, legutóbb Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében tett látogatást.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×