Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Nyitókép: Facebook

Orbán Viktor levelet küldött egy uniós kormányfőnek

A miniszterelnök pénteken levélben fejezte ki jókívánságait az Olasz Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Giorgia Meloni olasz kormányfőnek – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor – mint írta – örömmel állapította meg, hogy a jelenlegi, különösen kiélezett nemzetközi helyzetben Magyarországot ismerő és értő, az európai keresztény értékeket védő olasz kormányfővel dolgozhat együtt olyan rendkívüli kihívások megoldásán, mint a bevándorlás és az energiaválság.

„Az elmúlt időszakban megvalósuló kétoldalú magas szintű látogatások egyértelműen jelzik kapcsolataink intenzitásának erősödését” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: együttműködésünk bővítése új távlatokat nyit védelmi, gazdasági és kulturális területen is.

„Meggyőződésem, hogy következetes munkával és közös erővel számos eredményt érhetünk el a jövőben az országaink számára kiemelt jelentőséggel bíró ügyekben” – zárta ünnepi levelét a magyar miniszterelnök.

Olaszországban június 2-án, a köztársaság napján arra emlékeznek, hogy 1946-ban ezen a napon tartották azt a népszavazást, amelyen dönthettek az olaszok az ország államformájáról a fasizmus hosszú évei után. Ekkor szavazhattak először a nők is, és a választói korhatárt leszállították 21 évre.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×