Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó az Oktogonon az olimpia nemzetközi világnapja alkalmából ideiglenesen róla elnevezett villamosmegállóban 2016. június 23-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Felállt Göd új polgármestere az interjú közben

Interjút adott az ATV-nek Kammerer Zoltán, Göd két hete megválasztott polgármestere. Amikor többedjére kérdezték az akkumulátorgyárról levette a mikrofont és elment.

A háromszoros olimpiai és világbajnok kajakozó a Heti Napló riporterével ült le, de a Facebookra kikerült vágatlan videó szerint egy idő után felállt és otthagyta a beszélgetést.

Először a Fideszhez való viszonyáról kérdezték a frissen megválasztott vezetőt. Kammerer elmondta: valóban felmerült, hogy a kormánypárt színeiben legyen polgármester, de ezt végül nem érezte szükségesnek. Erről egyébként az Infostarton is elemző írást közöltünk.

Később rátértek a Samsung akkumulátorgyárának ügyére is. A riporter erről több kérdést feltett, amelyekre sokáig türelemmel válaszolt a volt sportoló. Amikor azonban azt kérdezték, hogy lehet-e ebben a kérdésben semlegesnek maradni, Kammerer Zoltán a mikrofonért nyúlt és felállt és azt mondta: "Na jó, tényleg hagyjuk ezt már, figyelj, tudom, hogy miről van szó…”

- majd kiment a teremből.

A vágatlan videót itt találja.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Az Európai Bizottság első uniós szegénységellenes stratégiája szerint 2025-ben 92,7 millió ember – köztük 19,3 millió gyermek – élt szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatában az EU-ban, ami a teljes népesség 20,9 százaléka. A 2030-as célhoz, vagyis legalább 15 millió ember kiemeléshez a jelenlegi ütem nem elegendő: 2019 óta mindössze 3,5 milliós csökkenést mértek, a gyermekszegénységben pedig érdemi előrelépés sem történt. Magyarország munkaerőpiaci mutatói kedvezőek, ám a szociális transzferek szegénységcsökkentő hatása 2007 óta uniós összevetésben a legnagyobb mértékben gyengült. A Bizottság célzott beavatkozásokat sürget az energiaszegénység, a gyermektámogatások, a minimumjövedelmi rendszerek és az élelmiszerárak aránytalanul súlyos hatásainak kezelésére, hangsúlyozva, hogy a 2030-as cél csak mérhető és finanszírozott intézkedésekkel érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×