Infostart.hu
eur:
386.66
usd:
331.96
bux:
118590.58
2026. január 13. kedd Veronika
Épülő színpad Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren Ferenc pápa magyarországi látogatásának előestéjén, 2023. április 27-én. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a Kossuth téri szentmise lesz április 30-án délelőtt.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Van, ami tilos a Kossuth téren - minden tudnivaló a pápalátogatás zárónapjáról

Ferenc pápa vasárnap késő délutánig lesz Budapesten.

A katolikus egyház vezetőjeként tíz év alatt 40 útja volt eddig Ferenc pápának, a 41. utazás célja viszont már harmadszor a magyarok közössége, 2019-ben a csíksomlyói nyeregben, 2021-ben Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Hősök terei záró szentmiséjén, 2023-ban pedig ismét Budapesten találkozik magyarokkal, magyar katolikusokkal. Az eseményre külön hivatalos honlap is készült, rajta minden alapvető tudnivalóval. (És hallhatott is akár a pápalátogatás mobilapplikációról is, hisz szóltunk róla.)

Ez alkalommal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hívta Magyarországra a katolikus világ vezetőjét, ehhez kapcsolódott a Vatikán 86 éves argentin államfőjének hivatalos állami meghívása. A mottó: „Krisztus a jövőnk!” A háromnapos programról itt írtunk részletesebben, aminek zárónapján, tehát vasárnap a következő történik nagy vonalakban:

  • 9.30: katolikus szentmise a Kossuth téren (az egyetlen regisztrációmentes esemény), amelyre a híveknek külön liturgikus kiskönyv (Adoremus) készült, itt hozzáférhető
  • 16.00: találkozó a 30 éve újraalapított Pázmány-egyetemen az egyetemi és kulturális élet képviselőivel
  • késő délután: felszállás Ferihegyről.

Vasárnap hajnali 1 órától 12 óráig le lesz zárva a Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Bank utca–Széchenyi utca–Duna által határolt terület, valamint 14 óráig az Újpest rakpart a Jászai Mari tértől, a Széchenyi felső rakpart a Jászai Mari tér és a Kossuth tér között, valamint az Alkotmány utca, a Honvéd utca, a Szalay utca, a Szemere utca egy-egy szakasza.

A lezárások érintik mindemellett a Stromfeld Aurél út–Apor Vilmos tér–Jagelló út–BAH csomópont– Hegyalja út–Erzsébet híd–Március 15. tér–Pesti alsó rakpart–Markó utca–Balassi Bálint utca–Kossuth Lajos tér útvonalat, majd a VIII. kerületi Szigony utcát és Práter utcát is.

Ferenc pápa elutazásának tervezett idejére, vasárnap 17 órától 18 óráig lezárják a Szigony utca–Baross utca–Illés utca–Korányi Sándor utca–Üllői út - Könyves Kálmán krt.–Gyáli út–Nagykőrösi út–M5-ös autópálya–M0-s autóút–M4-es autóút–Liszt Ferenc-repülőtér 2. útvonalat.

A pápalátogatás miatt időszakosan nem parkolhatnak autók például a Károly körút, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Rákóczi út, a Baross tér, a Kerepesi út, a Könyves Kálmán körút, a Pázmány Péter sétány egy-egy szakaszán, valamint a Műegyetem felső rakpart teljes területén.

A szentmisén mindenki részt vehet előzetes regisztrálás nélkül. Akik a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kapnak helyet, a környező utcákban, kivetítőről nézve követhetik nyomon az eseményeket.

A térre tilos bevinni üvegtárgyakat, üvegkulacsot, fémpalackot, termoszt, szeszes italt, kerékpárt, rollert, távirányítható eszközöket.

Víz PET-palackban fél literig vihető be.

Tilos a pirotechnikai eszközök, illetve bármilyen, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak bevitele. Élő állat bevitele a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyák kivételével szintén tilos.

Ugyanakkor a rendezvényekre bevihetők összecsukható, kisméretű zarándokszékek, zászlórudak és táblák, transzparensek, a rudak hossza azonban - a Kossuth téri szentmise zarándokterületeinek kivételével - nem haladhatja meg a másfél métert.

A pápalátogatáshoz kapcsolódó összes cikkünk itt érhető el.

Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×