Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Nyitókép: OMSZ/Facebook

Ötéves kislánya mellett esett össze egy nő, jöttek a mentők és a rokonok is

Kislányával várta a buszt az a 30 év körüli nő, aki hirtelen, minden előzetes panasz nélkül esett össze Kartalon – írja közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A Facebook-bejegyzés szerint többen azonnal – köztük egy volt mentőápoló – az asszony segítségre siettek, megvizsgálták és közben értesítették a mentőket. A nő ekkor már nem lélegzett, így a telefonon kapott instrukciók alapján megkezdték az újraélesztését.

A mentésirányító eközben több mentőegységet riasztott, amik perceken belül a helyszínre értek. Ekkor „elképesztő küzdelem vette kezdetét a nő életéért, ami több, mint egy órán keresztül zajlott a buszmegállóban” – olvasható. Közben a rokonok is megérkeztek és gondoskodtak a rémült, 5 év körüli kislányról.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások és a gyors, emelt szintű ellátás sikerre vezetett, majd rövidesen mentőhelikopter érkezett az újraélesztett asszonyért. Végül kritikus állapotban, légi úton szállították kórházba az édesanyát – zárul a bejegyzés.

Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Tisza-kormány: még az idén jönnek a támogatások, megszólalt a kegyelmi ügy kulcsfigurája

Magyar Péter első miniszterelnöki nagyinterjúját adta szombat este, amiben több részletet is elárult a jövővel kapcsolatban. A Tisza-kormány vezetője szerint még az idén pénzösszeghez juthatnak a rászoruló családok és a nyugdíjasok is, várhatóan az év második felében érkeznek a kifizetések. Ezzel kapcsolatban a pontos kritériumok kidolgozása folyamatban van. Közben újabb információk kerültek elő az ismételten a figyelem középpontjába kerülő kegyelmi ügyről, az egyik kulcsfigurának tartott Balog Zoltán püspök szólalt meg. Cikkünkben percről percre követjük a legfrissebb eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×