Infostart.hu
eur:
381.26
usd:
321.45
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Ifjabb Simet László artistaművész (k), miután drótkötélen egyensúlyozva átkelt a Duna felett a cirkusz világnapja alkalmából Budapesten 2023. április 15-én. Jobbról Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója. A Fővárosi Nagycirkusz Átmentem című eseményét a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvényéhez kapcsolódóan rendezték.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Megszólalt a magyar skywalker: Budapest egy csoda

23 perc folyamatos koncentráció és egyensúlyozás – mondta az InfoRádiónak ifj. Simet László artistaművész, miután szombat délután mintegy 40 méter magasságban, a Duna felett kifeszített drótkötélen sétált át Budáról Pestre.

A cirkusz világnapja alkalmából április 15-én bemutatott, világszenzációnak számító mutatványról az artistaművész elmondta: az ismeretlenbe indult, mert ezeknek a "skywalkoknak" az a sajátosságuk, hogy egyediek. Mindig más a helyszín és mások a technikai megoldások. Ott derült ki, hogy a drótkötelet tartó, a lengését stabilizáló, azt az uszályokhoz rögzítő kötelek hogyan fognak működni. A Dunánál ráadásul a legszebb időben is fúj a szél, vagyis voltak figyelmet igénylő kérdések.

"Van egy szokásos protokoll ilyenkor: amikor az ember beér félútra és minden jól működik, akkor kezd picit kiengedni. Próbáltam gyönyörködni a látványban, természetesen lezserkedés nélkül, mert ez egy végig feszült figyelmet követelő attrakció volt" – mondta ifj. Simet László.

Budapest, 2023. április 15.
Drótkötélen egyensúlyozva kel át a Duna felett ifjabb Simet László artistaművész a cirkusz világnapja alkalmából Budapesten 2023. április 15-én. A Fővárosi Nagycirkusz Átmentem című eseményét a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvényéhez kapcsolódóan rendezték.
MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Megjegyezte, a hasonló teljesítményekre mentálisan kell elsősorban készülni. Ő már világszerte végrehajtott pár nagy volumenű skywalkot (magyarul talán toronykötéltáncnak lehetne fordítani), amelyek mind egyediek voltak, de mindnek volt valami nagyon fontos tanulsága, ez sokat segít.

"Ezekből mind tanultam valami újat, és az előző nagy skywalkjaim vérteztek fel azzal a magabiztossággal, tudással, önbizalommal, hogy ezt meg fogom tudni csinálni. Alap a jó fizikai kondíció. A szakma pedig bennem van – 45 éve vagyok kötéltáncos –, gyakorló artistaként nagyon sok tapasztalatot szereztem" - sorolta a művész.

Emellett sokat gondolkodott a produkción, számba vette a várható és váratlan eshetőségeket, vagyis elsősorban fejben kellett felkészülnie.

Budapest, 2023. április 15.
Drótkötélen egyensúlyozva kel át a Duna felett ifjabb Simet László artistaművész a cirkusz világnapja alkalmából Budapesten 2023. április 15-én. A Fővárosi Nagycirkusz Átmentem című eseményét a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvényéhez kapcsolódóan rendezték.
MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Ifj. Simet László rutinos a skywalkokban: sétált a londoni olimpia záróeseményén, 45 méter magasságban, de Kínában is, 78 méteren. Az elmúlt két fárasztó hónap után a közeljövőre nem tervez semmit – mondta, rámutatva, hogy egyébként "a világ nagy dolgait már mind megcsinálták", vagyis volt már skywalk a Grand Canyonon és a Niagarán át, ahogy az ikertornyok között is New Yorkban. Magyarországon ezeket nehéz felülmúlni.

A mostani skywalk nem is annyira a mérete, inkább a helyszín miatt volt érdekes. A világ egyik legszebb városa Budapest, itt a város szívében, két gyönyörű híd között, a Gellérthegy és a Szabadság-szoborral a háta mögött kelt át a drótkötélen a Dunán, vagyis maga a helyszín tette ezt egy csodává – mondta az artistaművész.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Bekezdett a forint

Bekezdett a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az ebből következő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ami arra utalt, hogy a rövid távú pozicionálás és a kockázatérzékelés gyors megváltozása azonnal képes volt új irányt szabni az árfolyamnak. A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×